22_03_29_erdmost_nincskep

Honvédségi logisztikai gyakorlat, tizedjére

22_03_29_erdmost_nincskep

Honvédségi logisztikai gyakorlat, tizedjére

Tíz évvel ezelőtt kereste meg a várost a Pest Megyei Védelmi Bizottságon keresztül a Nemzetvédelmi Egyetem katonai részlege, hogy helyszínt keres a logisztikai végzős hallgatóknak, ahol gyakorlatot tarthatnak. Idén tizedik alkalommal szervezték meg ezt a honvédelmi logisztikai előadást Érden.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Minden évben a logisztikai végzős hallgatóknak tartanak egy törzsvezetői gyakorlatot. Ennek az a témája, hogy ha a befogadó nemzeti támogatás keretében valamilyen NATO katonai alakulatot kell elhelyezni egy településen, vagy szükséghelyzetben menekülteket, akkor annak a logisztikai biztosítását hogyan kell megszervezni – tudtuk meg Kocsis János védelmi referenstől.

Mint mondta, ez azzal kezdődik, hogy jön egy logisztikai felderítő csoport, ennek tagjai megnézik a helyi lehetőségeket, információkat kapnak a településről, hogy mit tudnak ott biztosítani: szállásban, üzemanyagellátásban, élelmezésben, milyen közlekedési-, közbiztonsági sajátosságok vannak. A pénteki programon ezt gyakorolták a logisztikai hallgatók a tervezői asztalon. 

– Érd ebből a szempontból jó adottságokkal rendelkezik, de reméljük nem kerül sor ilyen eseményre. Itt elég nagy szabad területek vannak alakulatok elhelyezésére, illetve nagy sportlétesítményekkel rendelkezik a város, amelyek szükséghelyzetben emberek elhelyezésére alkalmasak. Az egészségügyi ellátás is kiterjedt és megfelelő – emelte ki Kocsis János.

A védelmi referens azt is elmondta, hogy a tíz évvel ezelőtti felkérésre T. Mészáros András polgármester azonnal biztosította a helyszínt az egyetem hallgatói részére, és azóta is évről évre itt tartják meg gyakorlatukat. A hallgatók a program részeként meghallgattak egy előadást a település főbb jellemzőiről a Polgárok Házában. Azt követően a humán szakorvosi ellátás lehetőségeiről is információkat szerezhettek, valamint a település közbiztonságát és a rendvédelmi szerveit is megismerhették. Az előadást követően ellátogattak az intézményekbe is, megnézték a Romics szakrendelőt, a városi sportcsarnokot és uszodát, valamint az érdi vasútállomást.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email