22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: a Győrt fogadja az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: a Győrt fogadja az ÉRD

November 2-án, 18 órától a bajnokságot hibátlanul vezető Győri Audi ETO KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában a sereghajtó ÉRD a K&H női kézilabda liga hetedik körében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A lehető legnehezebb feladat vár Horváth Roland lányaira a bajnokság hetedik körében, amikor az Ambros Martín által irányított Győri Audi ETO KC látogat Érdre.

A hazaiak szinte az esélytelenek nyugalmával fogadhatják a Rába-partiakat, de ez a mérkőzés jó alkalom lehet a bizonyításra azoknak a játékosoknak, akik az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséghez jutottak.

Ez látható volt múlt héten Budaörsön is, hiszen az NB I-es újonc bár a félidőben csak háromgólos hátrányban volt a Győr ellen, de a vendégek a második játékrészben átrobogtak ellenfelükön.

Sokat elárul a győriek erejéről az is, hogy legutóbbi tizenhat mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, legutóbb a Bajnokok Ligája tavalyi négyes döntőjében szenvedtek vereséget hosszabbítás után a francia Bresttől, miközben az új szezonban a bajnokságban és a BL-ben is mind a hat mérkőzésüket megnyerték Stine Oftedalék.

A keddi lesz a felek 35. egymás elleni összecsapása, ebből háromszor barátságos mérkőzésen, kétszer pedig a Magyar Kupában találkoztak a csapatok, illetve 30-szor az NB I-ben mérték össze tudásukat, de minden alkalommal a győriek örülhettek győzelemnek.

Az ÉRD-nél az is kulcsfontosságú lehet, hogy ne veszítsen el újabb kulcsjátékost Horváth Roland, hiszen Mézes Laura és Király Réka továbbra sem bevethető, de legutóbb, a Dunaújváros ellen Monori Orsolyára és Bódi Bernadettre sem számíthatott a vezetőedző.

A Győr házi góllövőlistája mutatja a csapat erejét, hiszen bár még csupán hat mérkőzésen van túl az együttes, már tizenkét olyan kézilabdázója van Ambros Martínnak, aki legalább tízszer volt eredményes.  Fodor Csenge hat meccsen 26-szor, Veronica Kristiansen öt találkozón 24-szer vette be az ellenfelek kapuját, de Kari Brattset (4/19), Lukács Viktória (6/19), Linn Blohm (4/17), Rju Un Hi (5/17), Stine Oftedal (5/16), Schatzl Nadine (6/16), Crina Pintea (4/15), Anne Mette Hansen (5/12), Háfra Noémi (6/12) és Jelena Deszpotovics (6/11) is szépen termeli a gólokat. Érdekesség viszont, hogy a Győr egyik játékosa sincs az NB I legjobb 20 góllövője között, pedig a Rába-partiak lőtték a legtöbb gólt az új szezonban, 222-t.

Ebben a mutatóban az ÉRD-nél Kopecz Barbara vezet hat meccsen jegyzett 35 góljával, de Paróczy Sára is már 28-nál, Alexandra Vukajlovics pedig 20-nál jár, míg Szabó Kitti 17-szer, Mód Noémi 12-szer, Csáki Lilla pedig 10-szer volt eredményes.

A november 2-án, 18 órakor kezdődő ÉRD–Győri Audi ETO KC mérkőzést Dáné Rita és Marton Zsófia vezetik.

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
11.02., 18.00:
ÉRD–Győri Audi ETO KC

A mérkőzés a hatályos kormányrendelet alapján 18 éves kor felett KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL látogatható!

A védettséget igazoló kártyát és a mobilappot is elfogadják, mindkettő esetében szükségük lesz fényképes személyazonosító okmányra is. A jogszabály értelmében nem áll módukban elfogadni semmilyen más (papír)formátumú igazolást (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat).

A rendezők azt kérik, segítse a munkájukat azzal, hogy a védettségi igazolványát (kártya vagy applikáció) és fényképes személyazonosító okmányát a bejárathoz érve előkészíti.

A kormányrendelet alapján a mérkőzésre való belépést 18 éves kor felett kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek, illetve a felügyeletük alatt lévő tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek számára tudják biztosítani.

A védettségi igazolvány ellenőrzésével a beléptetési idők megnövekedhet, ezért kérik, érkezzen időben!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email