22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: simán kikapott és újabb szélsőt vesztett az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: simán kikapott és újabb szélsőt vesztett az ÉRD

Az Alba Fehérvár KC ellen már nyolcadik nyári edzőmeccsét játszotta a Köfém Sportcsarnokban az ÉRD női kézilabdacsapata, amely ezúttal sima, 32-19-es vereséget szenvedett és újabb szélsőjét vesztette el, miután az első félidőben Zimek Krisztinának kiugrott a térdkalácsa...

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Noha a bajnokira nevezhetőnél eggyel többet, 17 játékost nevezett a találkozóra Horváth Roland, az ÉRD vezetőedzője sérülés miatt továbbra sem számíthatott három szélsőjére, Fekete Bozsanára, Mézes Laurára és Király Rékára.

Mint a vezetőedző a hét elején a klub honlapjának kifejtette, a Fehérvár elleni idegenbeli, illetve a pénteki, Vasas elleni hazai találkozók célja a kapus és a védelem közötti kapcsolat erősítése mellett az átlövőjáték fejlesztése.

Ez azonban nehezen sikerült az érdieknek, hiszen bár a lövőhelyzeteket jól megteremtették maguknak, a hazai kapus, Tea Pijevic remek hatékonysággal hárította ezeket, pedig a túloldalon Györkös Rebekára sem lehetett panasz.

Ami az eredményt illeti, a Pijevic által vezérelt Fehérvár tíz perc után tudott meglépni, ezután viszont előnyét állandósította és a szünetre már öt góllal, 12-7-re vezetett. Az ÉRD pedig újabb – súlyosnak tűnő – sérültet jelentett, hiszen az utánpótlásból felkerült fiatal szélső, Zimek Krisztina a 23. percben egy lerohanás után szerzett gólja után olyannyira rosszul fogott talajt, hogy még letámogatni is nehezen sikerült a társaknak. Mint később kiderült, kiugrott a térdkalácsa és mentők szállították kórházba.

Bár a második félidőt jól kezdte az ÉRD, az első percek remeklése után a 42.-re 21-13-ra lépett meg a házigazda, amely a hajrában tovább duzzasztotta előnyét és végül simán, 32-19-re győzött.

Szabó Kittiék a héten még egy felkészülési mérkőzést játszanak, hiszen augusztus 27-én, 16 órától az élvonalba visszajutó Vasas SC-t látják vendégül az ÉRD Arénában. A mérkőzésre a belépés ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött.

Felkészülési mérkőzés
Alba Fehérvár KC – ÉRD 32-19 (12-7)
Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár, 100 néző.
FKC: Pijevic – Töpfner 5, Boldizsár, Smbatian 3, Bardi 3, Triscsuk 4, Takó 5
Csere: Tóth Nikolett (kapus), Gerháth K. 2, Háfra L. 4, Besszer, Ohyama, Domokos 3, Hudák E. 1, Utasi 2,
Vezetőedző: Boris Dvorsek
ÉRD: Györkös – Zimek 1, Vukajlovics 3, Szabó K. 5, Paróczy 5, Kopecz 4, Abilda 2
Csere: Kántor (kapus), Kóka, Horváth D., Sztankovics, Monori, Kiss D. Zs., Landi
Vezetőedző: Horváth Roland
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email