22_03_29_erdmost_nincskep

10 évvel azelőtti, Törökbálinton elkövetett bűntényt derítettek fel

22_03_29_erdmost_nincskep

10 évvel azelőtti, Törökbálinton elkövetett bűntényt derítettek fel

Hiába szökött évekkel ezelőtt külföldre, és váltogatta címeit, nem rejtőzhetett a végtelenségig. A Pest megyei vizsgálók már Budapesten hallgatták ki egy 2010-es rablás gyanúsítottját. A bűntényt Törökbálinton követték el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

2021 januárjában nyitották meg újra egy 10 évvel azelőtti, Törökbálinton elkövetett bűntény korábban felfüggesztett aktáját a Pest megyei rablási detektívek. Egyetlen információ elegendő volt a tettes elfogásának megszervezéséhez, 2021. február 16-án egy dunaharaszti lakásból állították elő a 45 éves B. Csabát. A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével meggyanúsított férfi azóta is letartóztatásban van.

A rendőrök azonban még nem dőlhettek hátra, rájuk várt a társ azonosítása és elfogása. Előbbivel hamar végeztek, ám az utóbbi érdekében hiába tettek meg mindent és talpalták végig az összes, előttük ismert lakó-, és tartózkodási helyét, M. Istvánt nem lelték. Elrendelték körözését, majd kezdeményezték az európai és nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását, mivel arról futott be adat, hogy a férfi Ausztriába vagy Németországba szökött.

A bíróság 2021. május 13-án kiadta ellene az európai és nemzetközi elfogatóparancsot, amely alapján végül Svájcban fogták el néhány nappal ezelőtt. Hazahozatalára nem kellett sokat várni, a Ferihegyi Repülőtéren 2021. június 18-án este landolt a gép, amelynek fedélzetéről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába utazhatott rendőri kísérettel M. István.

Kihallgatásán csak annyit mondott, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem követte el.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett M. István ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email