Januártól Regionális BKK rázná egységes rendszerbe Budapest és az agglomeráció közösségi közlekedését – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a 133E busz nagytétényi végállomásán, Csőzik László polgármester társaságában. A változás jó hír az érdieknek, hiszen a járat többé nem állna meg a város határában. Bár a konkrét közlekedési megoldásokról még szakmai egyeztetések döntenek.
Csaknem harminc kilométert tesz meg Budapest egyik leghosszabb buszjárata, majd brummogva megáll Érd határának közelében és nagy lendülettel visszafordul. A 133E végállomása épp ezért lehetett emblematikus díszlete a bejelentésnek, amely Budapest és a környező települések tömegközlekedésében ígér változást.

Karácsony Gergely elmondta, Érd polgármestere, Csőzik László sokszor megkérdezte tőle, miért nem megy tovább a busz Érdre, jobb közlekedési alternatívát kínálva a fővárosba ingázó mintegy 18 ezer érdinek. A főpolgármester jogosnak nevezte a felvetést, ugyanakkor a jelenlegi jogszabályi és finanszírozási keretekre hivatkozott, miszerint a főváros feladata a Budapesten belüli közösségi közlekedés megszervezése és finanszírozása.
„Valójában az élet nem igazodik a városhatárokhoz” – fogalmazott Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint Budapest és az agglomeráció közös érdeke, hogy a közösségi közlekedés szervezése túllépjen a közigazgatási határokon. Ezt szolgálná a bejelentése szerint január elsejétől induló Regionális BKK.
Az elképzelés alapján a budapesti és az agglomerációs közlekedés egységes rendszert alkotna, amelyet az állam és a főváros fele-fele arányban finanszírozna. A cél az egységes menetrend, az egységes tarifák és az egységes utastájékoztatás megteremtése.
„Olyan rendszert képzelünk el, ami az utasok felől, és nem a közigazgatási határok felől közelít a valósághoz” – hangsúlyozta Karácsony.
A főpolgármester a változás szükségességét az ingázás növekedésével indokolta. Mint mondta, a 2022-es népszámlálás szerint már közel négyszázezren ingáztak naponta Budapestre az agglomerációból. A jobb közösségi közlekedés nekik könnyebb eljutást, a fővárosnak pedig kisebb autóforgalmat jelenthetne.

A 133E ügyét Csőzik László a jelenlegi rendszer visszásságait jól mutató példának nevezte. Elmondása szerint többször próbálták már elérni a járat meghosszabbítását, de az előző kormány idején ezek a kezdeményezések nem vezettek eredményre.
Csőzik azt szeretné, hogy a busz legalább a városközpontig eljusson. Továbbvezetésére két elképzelést is ismertetett: az egyik az ófalusi helyi járat feladatát is magába foglalná, így a minaret lenne a végállomás. A másik változat a tárnoki vasútállomásig vinné tovább a buszt, erről korábban már Tárnokkal is egyeztettek.
Így akár az is lehetővé válhatna, hogy valaki Érd központjában felszálljon, és átszállás nélkül utazzon a budapesti Nyírpalota utcáig.
Persze, mindez egyelőre még csak jó hír, számos egyeztetés áll a döntéshozók előtt, a változás nem történhet meg egyik napról a másikra.
A főpolgármester például külön hangsúlyozta, hogy a konkrét útvonalakat és menetrendeket elsősorban szakembereknek kell kialakítaniuk. A településvezetők javaslataira számítanak, de elképzelhető, hogy az érdi kapcsolat javítására végül a 133E meghosszabbításától eltérő megoldást találnak.

Karácsony arról is beszélt, hogy a következő években jelentős európai uniós források érkezhetnek a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés fejlesztésére. Az elővárosi vasúti közlekedés és a HÉV megújítását az egységes rendszer kialakításával együtt képzelik el.
Csőzik László szerint a jobb közlekedési kapcsolatok mindkét városnak előnyt jelentenének: az érdiek könnyebben juthatnának el a fővárosba, Budapest pedig fellélegezhetne az autóforgalom terhe alól.