Kevés olyan ember van Érden, akinek ne csengene ismerősen a Beliczay név, hiszen így hívják a Dunáig húzódó földnyelvet, és a rajta fekvő házat is. A névadó család történetét azonban már igen kevesen ismerik, pedig a família erősen kötődött Érdhez.

Az 1820-ban induló dinasztia mézeskalácsairól vált híressé Pesten. Egyedi, kézzel faragott ütőfákat, prémium édességeket és méhviaszból készített padlóápoló szereket gyártott, míg el nem söpörte az 1949-es államosítás, ám a család féltve őrzött tudása és titkos receptjei fennmaradtak. Az érdi szigetet 1915-ben vásárolták meg, és a rajta épített házat nyaralónak használták.

Aki szeretne többet tudni a családról és a mézeskalácskészítés fortélyairól, no meg a Beliczay-sziget múltjáról, látogasson el a Magyar Földrajzi Múzeumba, ahol a napokban nyílt meg a Mézes örökség – a Beliczay család története című kiállítás.

A tárlatot eredetileg a Kiscelli Múzeum mutatta be, ezt követően Győrben láthatta a nagyközönség, Érd a harmadik állomás. A Magyar Földrajzi Múzeum az eredeti anyagot kiegészítette a Beliczay családhoz kötődő érdi dokumentumokkal, így egy igazán különleges, és az érdiek számára nagyon fontos kiállítást tekinthetünk meg a múzeumban – mondta köszöntőjében Fekete-Mácsai Anetta, az intézmény igazgatója.

A Beliczay család története nemcsak az érdi kötődés miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert egy ritka, kevesek által őrzött szakma hétköznapjaiba enged betekintést – emelte ki a megnyitón Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum igazgatója.

A Beliczay-féle mézeskalács egykor fogalom volt. Története az 1820-as években kezdődött. A középiskolás Beliczay Imre egy mézeskarács-készítő műhelyben töltötte a nyarat, majd az élmény hatására inasnak állt. 1831-ben érkezett meg Pestre, ahol már mint mester nyitotta meg műhelyét a Király, ezt követően a Kismező (mai Csányi) utcában. Létrehozta az első önálló pesti mézeskalácsos céhet, ahol hamarosan céhmester lett.

Maga faragta ütőfái különös művészeti tehetségről árulkodnak, ami hozzájárult a sikerhez. Fiát, Bélát is bevonta a szakmába, és ő maga avatta mesterré.

Tevékeny szerepet vállalt a közéletben is. A családi hagyomány szerint Imrét Kossuthoz és Deákhoz is személyes barátság fűzte, és részt vett az 1848-as szabadságharcban is, ami miatt évekig bujdosnia kellett.

Apja 1872-es halála után Béla lett a műhely vezetője és tulajdonosa. A szalakáli és a sütőpor elterjedésével új tésztatípus jelent meg a mézesiparban, és az ütőfák is egyre inkább kimentek a divatból – a kiszúrt, írókázott, mázazott szíveket, huszárokat, babákat és más figurákat keresték a vásárlók. Béla ezeken az újításokon túl egy speciális padlóápoló szert is feltalált, méhviaszból, ami a mézkészítés mellékterméke volt.

A 19. és 20. század fordulójára ez az új termék jelentette a család egyik fő bevételi forrását. Ekkoriban épült fel új, kétemeletes házuk (ami lakóépületként és műhelyként működött) a Csányi utcában. Az épület ma is áll. A műhely ebben az időszakban számos hazai és külföldi kitüntetést kapott.

Az I. világháborút követő történelmi viharok és az 1920-as évek válsága azonban nem kímélte a céget sem. A tanácsköztársaság idején rövid időre elvették a családtól az üzemet, a trianoni béke hatására pedig a méz beszerzése is nehézkessé vált. Beliczay Béla 1920-ban elhunyt, de a gyerekei által továbbvitt cég az 1930-as évekre olyannyira összeszedte magát, hogy a vállalat az egyedüli méz- és viaszkereskedővé vált Budapesten. Forgalmaztak írókákat, mézeskalácsot, teakenyeret, édes perecet, gyümölcskenyeret, nugátszeletet, no meg gyertyákat és padlófényezőt is.

Az újabb világháborút szerencsésen átvészelő család azonban a háború utáni politikai fordulatot és az államosítást nem tudta elkerülni. A több mint százéves múlttal bíró üzem betagozódott az állami cukrászati gyárak rendszerébe.

Beliczay László tudására azért a szocializmus éveiben is támaszkodtak. Méhészeti szervezetek és mézes tésztát gyártó vállalatok tanácsadója volt, 1960-ban megjelent A méz ipari feldolgozása  – Mézes sütemények című könyve, amelyben a családja évszázados tudását tette közzé, felfedve többek közt addig félve őrzött családi recepteket is.

Lászlónak köszönhetően a Beliczay-hagyaték páratlan módon fennmaradt. A művészi ütőfák egy része, illetve a céhes emlékek egyes darabjai a Néprajzi, illetve az Iparművészeti Múzeumba kerültek, de legnagyobb számban a Kiscelli Múzeum történeti gyűjteménye őrzi a Beliczay-féle ütőfákat, ezeket most Érden is megcsodálhatjuk.

Ahogy a Beliczay-család Érdhez kapcsolódó dokumentumait is, amelyeket a Magyar Földrajzi Múzeum őriz. A család leszármazottja, Beliczay Erzsébet jóvoltából kerültek az intézményhez. Egyes anyagok a szigethez, illetve az árvízvédelemhez kapcsolódnak, mások pedig a házhoz és a kerthez. A levelezésekből az apró helyi feszültségek, problémák is körvonalazódnak. Ráadásul – mint azt Lehoczki Zsuzsanna igazgatóhelyettes, helytörténész-muzeológus elmondta – egy családtörténet is lapult a kapott dokumentumok között.

A szigetet – ahogy a vállalatot is – államosították, de a ház és a kert a 70-es évekig a család tulajdonában maradt. Erre az 1948-ban született Beliczay Erzsébet is emlékezett, aki maga is eljött a megnyitóra, és sok emléket és családi anekdotát idézett fel az elmúlt kétszáz évből, kezdve a Kossuth Lajoshoz fűződő barátságon az államosításon át az általuk vallott szabályokig.

„A becsületes, megbízható munka sokkal többet ér, mint az, hogy gyorsan meggazdagodjunk. Legfontosabb a becsületesség és az, hogy a minőségből soha nem lehet lejjebb adni, és a bevételt nem szabad a minőség rovására növelni” – hangsúlyozta Erzsébet, aki magával hozta a Beliczay-féle mézeskalács receptjét is, amit most megosztunk olvasóinkkal. Aki elment a kiállításmegnyitóra, Erzsébet jóvoltából meg is kóstolhatta ezeket a finomságokat.

Aki még nem volt a kiállításon, menjen el (a tárlat 2027. március 7-ig látogatható), merítsen ihletet egy-egy tepsi finom, karácsonyi mézeskalácshoz, és próbálja ki a Beliczay család kicsit korszerűsített receptjét:

A BELICZAY MÉZESKALÁCS (korszerűsített receptje)

Hozzávalók:

1 kg sima búzaliszt (a fele lehet feles rozsliszt),

50 dkg méz,

20 dkg kristálycukor,

4 tojássárgája,

10-10-10 g őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendióvirág,

20 dkg szalakáli, 10 g szódabikarbóna, kevés vízben feloldva,

2 evőkanál savanyú lekvár.

A díszítéshez: hámozott, felezett mandula, dió, szezámmag, mazsola, kevés tojássárgája.

Írókázáshoz: tojásfehérje, 15–18 dkg porcukorral, habbá verve.

Elkészítése:

A hozzávalókat összegyúrjuk, szobahőmérsékleten 1-2 napig (akár 1-2 hétig) letakarva állni hagyjuk. Sütés előtt alaposan átgyúrjuk, majd lisztezett deszkán 3–5 mm vastagra kinyújtjuk. A kiszúrt, körülvágott mézeseket kizsírozott tepsire rakjuk, egymástól 4–5 mm távolságra, hogy sütéskor ne ragadjanak össze.

A tésztát még sütés előtt magokkal díszíthetjük. Kenjük be a tészta felületét kevés tejben higított tojássárgájával, úgy nyomkodjuk rá a magokat. Így a díszítés sütés után nem esik majd le.

A sütés alsó-felső lángon, 140–150 fokon kb. 6–8 percig tart. Közben figyeljük, hogy ne barnuljanak meg túlságosan a mézesek. A tepsit kivéve a csupasz tésztafelületet még forrón kenjük be vékonyan tojássárgájával. Várjuk meg, míg a mézesek a tepsiben kihűlnek, így könnyen kicsúsztathatók belőle.

Ha egyszerű puszedlit készítünk, a kisült tésztát tojásfehérjés-porcukros/kakaós mázzal kenjük be. Mutatósabb, ha egy tojás fehérjét 15–18 dkg porcukorral habosra keverjük, majd kilyukasztott nejlonzacskó/habzsák segítségével mintákat rajzolunk a mézesekre.

Tartsuk a mézeskalácsokat zárt (fém)dobozban. Ha mégis kiszárad, erősen nedves levegőn ismét megpuhítható.