Húsz év alatt csak az alapkőig jutott a kerékpárút

Húsz év alatt csak az alapkőig jutott a kerékpárút

Szégyenkoszorút kapott a Budapest–Érd–Százhalombatta kerékpárút húsz éve lerakott alapköve.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szeptember 23-án „történelmi” túrára hívta a bringásokat. A Gellért térről Százhalombatta Óvárosáig tekertek, hogy megkoszorúzzák az EuroVelo-útvonal húszéves alapkövét. A koszorú ezúttal nem az ünneplés, hanem a szégyen szimbólumává vált. A telex is megírta.

Érdi szemmel különösen bosszantó a történet. A város gáton vezető, részben aszfaltos, nem hivatalos „kerékpárútja” ha akarom, megvan, de Budapest felől a csatlakozás máig hiányzik. Aki erre tekerne, annak az ártéri, nehezen járható földút jut. A Campona utca és az érdi gát közötti kerékpárutat korábban az állam építette volna meg, ám a nyomvonal körüli parázs viták után a projektet lezárták. Azóta eldőlt, hogy az út a 6-os főút mellett vezetne. Már csak az nem tudható, mikor épül meg.

A rendszerváltással ismét előkerült a téma, a remény hal meg utoljára, szóval annyi előrelépés történt az ügyben, hogy a tervezésre megvan a szándék, amiről nemrég írtunk.

Százhalombatta felé sem avanzsál sajnos kész EuroVelo-útvonallá az érdi szakasz: a gáti aszfalt után a pincesoron a kis forgalmú meredek római út, majd egy hosszabb sóderes rész következik. Végig lehet tekerni a 25 kilométeres távot, csak éppen a nemzetközi kerékpárúttól elvárható folytonosságot kell közben némi képzelőerővel pótolni.

A fővárosi szakasz tervei a BKK szerint jövő tavaszra készülhetnek el, de az építésre egyelőre nincs pénz. Így a húszéves évfordulóra maradt a patinás alapkő, ami sajnos tényleg inkább sírkőre emlékeztet. Mostantól szégyenkoszorúval és a zavarodott John Travolta-mémmatricával.

Persze, mondhatják erre az értetlenkedők, hogy mi a francnak a biciklis alá kerékpárút, amikor az úgyis minden szabályt áthágva ott vág magának utat, ahol akar, nem állíthatja meg sem az autófalanszter alkotta dugó, sem a járdán tolongó gyalogosok.

Átvág a földúton, kerül egyet a mellékutcákban, vagy áttolja a biciklit ott, ahol már tekerni sem lehet. De attól, hogy valaki képes utat találni, még nincs rendben, hogy mindig neki kell megoldania.

Egy összefüggő EuroVelo-útvonal azért fontos Érd és a térség számára, mert láthatóvá tenné a kerékpárosokat: nem kóborlovagok lennének, akiket legszívesebben ledózerolnának az autósok az útról, hanem a közlekedés természetes, egyenrangú résztvevői. Mint ahogy elvileg azok is.

Ehhez azonban szemléletváltásra lenne szükség. Nyugat-Európa számos nagyvárosában már évtizedek óta magától értetődő, hogy a kerékpárosnak is jár egy biztonságos, összefüggő út, sáv, nyomvonal. Nem csupán néhány jól sikerült szakasz és a köztük maradó életveszélyes kalandtúra.

Fotó: Kling József

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email