Megrepedt a 200-as fővezeték Ófaluban, a Széles utca járdája alatt.

Csőzik László polgármester tájékoztatása szerint egy héten belül mintegy harminc csőtörés történt Érden. (Többségükről az ÉrdMost is beszámolt.)
Állítólag ez is az aszály számlájára írható.
A rendkívüli szárazság miatt az agyagos föld kiszárad, összehúzódik, és megmozgatja a földben futó, sok helyen 50–60 éves eternit vízvezetékeket, amelyek így sorra meghibásodnak.

Csőzik László jelezte: a vízmű szakemberei jelenleg is dolgoznak a hiba elhárításán, és mindent megtesznek azért, hogy minél hamarabb helyreálljon a szolgáltatás.
Az ÉTV honlapja szerint a munkálatok délelőtt tíz óráig tartanak majd. Csőzik László ugyanakkor megjegyzi: ha a teljes, hatméteres szálat kell cserélni, a munkálatok hosszabb időt is igénybe vehetnek.

A vízellátás biztosítása érdekében hamarosan két lajtoskocsit helyeznek ki, az egyiket a volt termál hotel parkolójába, a másikat a Felső utca és a Széles utca találkozásához.
Csőzik László köszönetet mondott az ÉTV dolgozóinak, akik az elmúlt egy hónapban a gyakran 40 fokos hőségben éjjel-nappal dolgoztak ebben a rendkívül nehéz helyzetben.