A közlekedési miniszter az érdi kisfiú példaképe

A közlekedési miniszter az érdi kisfiú példaképe

Máté reméli, hogy a városi nyári táborban készített rajzai eljutnak Vitézy Dávidhoz is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Talán sokan érzik úgy, hogy csigalassúsággal  telik ez nyár, egyik forró és száraz nap követi a másikat, de ha a nyári szünetet nézzük, az eltelt egy szempillantás alatt. Mintha csak pár napja látogattunk volna el az épp induló városi nyári táborba, most meg tessék, már a záró hétről adunk hírt.

Ami az első és az utolsó hétben mindenképp közös, az a nagy meleg. Június végén hőkupola borult az országra, a gyerekek bent játszottak a termekben. Szerencsére a július nem volt annyira forró, bőven jutott lehetőség az udvari játékokra.

Bár az augusztus bekeményített, most azért a délelőtti, kevésbé meleg órákat kint tudják tölteni a gyerekek. Ki is használták a reggeli, árnyékos időszakot, előkerült a foci az aszfaltkréta, a hulahopp-karika. Aki akart, bent is maradhatott gyöngyöt fűzni vagy csillámtetkót csináltatni.

Én Ildikóval, a Szociális Gondozó Központ munkatársával az aszfaltrajzokban gyönyörködtem. Három fiú készítette őket. Az ötödikes Máté és a másodikos Milán testvérek, hozzájuk csatlakozott a szintén másodikba menő Viktor.

A nagy tesó irányításával szebbnél szebb járműrajzok kerültek az aszfatra, főleg villamosok, de trolik és buszok is.

„Nagyon szeretem a villamosokat. Kedvencem a Tátra, ami az egyik legerősebb a világon. Ilyen a 61-es, az 59-es, a 17-es, az 56A, az 56D” – sorolta lelkesen Máté, aki már tervezett is buszt meg villamost, de mivel igen drága lenne a legyártatásuk, a megvalósítástól egyelőre eltekintett. De talán nem végleg.

A kisfiú példaképének Vitézy Dávid közlekedési minisztert tekinti, és nagyon örülne neki, ha a villamosokról, buszokról készített rajzai eljutnának a tárcavezetőhöz.

Milán lelkesen kíséri a bátyját a fővárosi villamosokok, buszokon, bár neki a HÉV a kedvence. Viktor is szereti a járműveket, bár ő főleg autóval utazik, buszozni csak „nagyon néha” szokott.

Hát a táborban erre is lesz alkalma, ugyanis a gyerekeket különbusz viszi minden héten kirándulni, most csütörtökön például a Normafához mennek, ahol nemcsak játszótereznek, hanem kisvasutaznak is. És ha már közlekedés, a tábori kirándulások egyik célpontja a Vasúttörténeti Parkba volt.

Viktor, Máté és Milán

„Minden kirándulásunk nagyon jól sikerült, a tordasi Westernfalu volt szerintem az egyik legjobb, annyira sok élményben volt részünk.  Nagyon szerettük a fővárosi állatkertet és a Biodómot is” – ezt már Tamás Linda táborvezető mondta, akit arra kértünk, szedja össze nekünk az idei 7 tábori hét legjeit. Lindának nem volt könnyű dolga, annyi jó programra emlékszik vissza az idei nyárból.

Tamás Linda

Lássuk hát a legeket:

A legemlékezetesebb programok: egyik héten a kézműves foglalkozáson nyugiköveket készítette a gyerekek, levegőre száradó gyurmából. Nagyon élvezték. Ha bármikor stresszhelyzetbe  kerülnek, csak előkapják a táskájukból, megszorítják, simogatják, és ez segít a feszültség oldásában.

A papírtányérból készített család- és barátfákat is nagy lelkesedéssel készítették. Ami a kinti programokat illeti, a hőségben játszottak vízipisztoly-csatát, ami nagyon nagy siker volt, és ezen a héten is megismétlik majd.

A legzsúfoltabb és a legszellősebb tábori hét: a 4. és a 6., akkor teljes kapacitással, 90 fővel ment a tábor, míg az első és a mostani, utolsó héten 60 alatt maradt a résztvevők száma.

A legtöbb itt töltött tábori hét: három hétnél többet csak külön engedéllyel tölthetnek itt a gyermekek. Erre is volt példa, volt, aki négy hétig nyaralt itt. És nem feltétlenül azért, mert a szülő nem ért rá, hanem a jó programok és a barátok miatt.

A legfiatalabb és a legidősebb táborozók: idén nagyon sokan voltak az első-második osztályt befejezett táborozók, az ötödik-hatodikosok voltak a legkevesebben. Idősebbeket a tábor nem fogad.

A legmeghatóbb pillanatok: a búcsú percei. Sok kisgyerek az utolsó tábori napján elköszön minden felnőttől (a Szociális Gondozó Központ tíz munkatársa, két védőnő és a táborvezető van folyamatosan a gyerekekkel), és megígéri, hogy jövőre ugyanitt találkoznak majd.

Ezen a pénteken mindenki elköszön, hiszen augusztus 14-én befejeződik a 2026-os városi napközis tábor, a szervezők pedig hétfőn átadják a kiürített helyszínt, azaz a Bolyai iskola egyik szárnyát, ahol hamarosan megkezdődnek az előkészületek a következő tanévre.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email