A legtöbben akkor találkozunk az egészségügyben dolgozókkal, mikor fájdalmunk, panaszunk van, segítségre szorulunk, amikor aggódunk saját vagy egyik szerettünk egészségéért.
Ilyenkor gyakran nemcsak gyógyszert, vizsgálatot és kezelést kapunk, hanem bíztató szót, türelmes magyarázatot, emberi figyelmet, amit semmilyen műszer és semmilyen technológia nem tud pótolni – ezekkel a szavakkal köszöntötte Jelencsik József (Tisza) országgyűlési képviselő az egészségügyi dolgozókat az érdi Semmelweis-napon.

Hangsúlyozta: a szolgálatot, amit ők végeznek, nem mindig könnyű teljesíteni.
Az egészségügy komoly nehézségekkel tűzd: sokszor túl sok a feladat, túl kevés az idő, kevés a kolléga, és nem egyszer a körülmények sem méltók ahhoz a munkához, amit végeznek – mégis nap mint nap helytállnak, újra és újra meghívják a hétköznapi hősök küzdelmét.

„Az egészségügyben dolgozók megbecsültsége ma még nem áll arányban azzal az értékkel, amit a munkájuk jelent a társadalom számára. Ez az a terület, ahol talán a legnagyobb feladat vár majd a következő években a kormányzatra. Tudjuk, hogy a bérrendezés önmagában nem minden, csak egy kiindulópont:
Átfogó, rendszerszintű változása van szükség, hatékonyabb szervezése, modern, biztonságos és méltó munkakörnyezetre, kiszámítható életpályára, valamint valódi erkölcsi és társadalmi megbecsülése.”

Az országgyűlési képviselő hozzátette: rendkívül biztató az a szakmai irány, amit Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter képvisel, a különálló egészségügyi minisztérium megteremtése pedig ennek egy nulladik, mindenki számára ígéretes lépése volt.
Jelencsik József elmondta azt is, hogy a napokban tárgyalt Magyar Krisztina főigazgatóval, akit biztosított arról, hogy amit módjában áll, megtesz azért, hogy az esetleges problémákban, kérdésekben közreműködjön, és segítse az intézményt.

Csőzik László polgármester is köszöntetet mondott az érdi egészségügyi dolgozóknak. Hangsúlyozta, hogy elmúlt időszak rendkívül nehéz volt, főigazgató-váltáson esett át az intézmény, és akut problémákkal kellett szembenézniük, a súlyos finanszírozási problémákból eredően.
Elárulta azt is: felmerült, hogy a város átadja állami kezelésbe a szakrendelőt, csakhogy az állami szereplőkkel folytatott beszélgetései során kiderült, hogy a Romics úgy sem lenne sokkal jobb helyzetben.

„Volt olyan rektor, aki azt tanácsolta, hogy tartsunk ki, mert valamilyen változás biztos lesz. És így is történt. Őszintén remélem, hogy jobb időszak vár ránk, túl tudunk jutni a válságon, és sokkal több pénzt tud szánni az ország erre az ágazatra – hangsúlyozta Csőzik László, hozzátéve:
amíg az érdiek érdekeit szolgálja, az önkormányzat ragaszkodni fog a Romicshoz, mint fenntartó, és reméli azt is, hogy bővülni fognak az anyagi lehetőségeit, és segíteni tudják az intézményt, nemcsak az eszközpark-fejlesztéssel, ahogy korábban, hanem a működésben is.

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy ez a mai kettős ünnep: a szakrendelő névadója, Romics László idén ünnepelné 90. születésnapját.
Romics László 1936-ban született és 15 éve hunyt el. Hihetetlen odaadással dolgozott, legendásak voltak a nagyvizitjei a Kútvölgyi kórházban. Minden egyes betegére odafigyelt: odament hozzá, elbeszélgetett vele, figyelt rá, elmondta a diagnózist.

„Nagyon jó döntés volt, hogy az ő nevét vette fel ez az intézmény. Önök pedig viszik tovább az ő, illetve Semmelweis Ignác örökségét” – hangsúlyozta a városvezető, aki kiemelten megköszönte az egészségügyi dolgozók (és Vogronics Judit megbízott főigazgató) helytállását abban a nehéz, átmeneti időszakban, amit a főigazgatóváltás jelentett az intézmény életében.
Elmondta, hogy az új főigazgató kiválasztásakor arra jutottak: a legnagyobb érték az, ha helyből, Érdről jön a segítség – ezért ajánlotta jó szívvel a romicsos múlttal és tapasztalatokkal rendelkező Magyar Krisztinát, akit a közgyűlés meg is választott.

Magyar Krisztina köszöntőjében azt hangsúlyozta: az egészségügyben dolgozni nem csupán egy szakma, hanem a legnemesebb hivatás – ha nem így lenne, talán feleannyian sem dolgoznának a rendelőben.
Új vezetőként és régi romicsosként ígéretet tett arra, hogy mindent meg fog tenni, hogy e hivatás gyakorlásában munkatársai szolgálatára lehessen.

A június 26-i ünnepségen (amit hagyományosan a Romicsban tartottak) köszöntötték a több éve, évtizede az érdi egészségügyben dolgozókat, valamint az új kollégákat.
A leghosszabb ideje, negyven éve László Varga Lászlóné dolgozik a Romicsban. László Varga Lászlóné érdi születésű, a mai napig itt él. Az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után, 1986 nyarán helyezkedett el az érdi rendelőben.

„Közel minden osztályon dolgoztam, a negyvenből húsz évig a nőgyógyászaton. Ez még a régi képzés hozománya: az embernek mindenhez értenie kellett. Szeretek segíteni az embereknek, és ismerem a betegeimet – nem kell belépnem a gépbe ahhoz, hogy tudjam: kinek milyen problémája van, tudom, miért tért vissza. Szeretnék elmenni nyugdíjba így negyven év után, de visszajövök majd – hiányozna, ha nem dolgozhatnék.
Nagyon jó érzés segíteni, hogy hozzá tudom adni a tapasztalatomat, tudásomat annak érdekében, hogy a páciens egészséges legyen” – mondta mosolyogva az ÉrdMostnak.

Lássuk, kik jubiláltak még az idén:
5 éves jubileum: Bereczki István, Csókayné dr. Dubecz Edina, dr. Demeter Judit, dr. Fain András, dr. Fazekas Fruzsina Eszter, dr. Garamvölgyi Zoltán, Hodozsó Jánosné, dr. Horváth Szabolcs Miklós, Pappné Sőrés Judit, Pozsár Blanka, Szentiványi Anna, Zemlényiné Danka Gitta, Zoltai Zsuzsanna.

10 éves jubileum: Matizevics Boglárka, Murvai Hajnalka, Sallainé Porkoláb Mónika, Török Elekné.
15 éves jubileum: Csókás Sándorné, Kiss Diána, Korozmán Zoltánné, dr. Kövy Katalin, Simon Viktória, Tamásné Jáger Hajnalka Erzsébet, Veszprémi Zsolt.

20 éves jubileum: dr. Sanih Loai, Németh István, Szöllősiné dr. Vecsei Magdolna.
25 éves jubileum: dr. Galgóczi György.
35 éves jubileum: dr. Németh Ákos, Rebbenszki Éva.
40 éves jubileum: László Varga Lászlóné.