22_03_29_erdmost_nincskep

Határozati javaslatot nyújtottak be az ellenzéki képviselők

22_03_29_erdmost_nincskep

Határozati javaslatot nyújtottak be az ellenzéki képviselők

Sajtótájékoztatót tartott a nap folyamán az érdi baloldali ellenzék. Az általuk rabszolgatörvénynek nevezett rendelettel kapcsolatban egy határozati javaslatot nyújtottak be, amelyben arra kérik a város közgyűlését, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében mellőzzék a túlórára vonatkozó rendelkezések alkalmazását. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik László önkormányzati képviselő a tájékoztatón elmondta, hogy ahogyan a múlt héten bejelentették, a mai napon határozati javaslatot nyújtottak be.

– Ennek a lényege az, hogy azokban a gazdasági társaságokban, ahol az önkormányzat egyedüli tag, tehát úgynevezett alapító, egyoldalúan a közgyűlés, mint a tulajdonosi jogok gyakorlója utasítsa a vezető tisztségviselőt – tehát az adott ügyvezetőt – arra, hogy mellőzze az önkéntes túlórára vonatkozó rendelkezések alkalmazását – emelte ki a képviselő.
– Tehát ne szerezzen érvényt ennek a törvénynek, ne kerüljön sor arra, hogy ezt a passzusát a Munka Törvénykönyvének itt helyben, a munkavállalói jogokat kurtító módon lehessen alkalmazni. Persze az ember, különösen jogászként, tudatában van annak, hogy ez egy lehetőség a Munka Törvénykönyvében, tehát a két fél megállapodásán múlik – mondta el a tájékoztatón Csőzik László.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email