Az érdi ingatlanpiacon továbbra is kedvezőbb áron lehet családi házhoz jutni, mint a fővárosban: a megvalósult adásvételek alapján itt még bőven 1 millió forint alatt jártak a négyzetméterárak, sőt a nagyobb méretű házak esetében a félmillió forintot sem érte el az eladási négyzetméterár – írja a Balla Ingatlan.
Ez egyértelműen jelzi, hogy a használt családi házak piacán továbbra is jelentős különbség mutatkozik az újépítésű ingatlanokhoz viszonyítva.
Utóbbiaknál ugyanis már jóval magasabb árakkal találkozhatnak a vevők: a kínálatban átlagosan 120–140 millió forintos új házak jelentek meg, bár nagy a szórás ebben a szegmensben.

A magas vételár miatt egyre gyakoribb jelenség, hogy a vásárlók több államilag támogatott konstrukciót is igénybe vesznek a finanszírozáshoz. Az érdi vásárlásoknál is előfordul, hogy a vevők az Otthon Start hitelt, a CSOK Pluszt és a Babavárót egyszerre használják fel, hogy elő tudják teremteni a családi ház megvásárlásához szükséges összeget.
A tapasztalatok szerint tehát Érden továbbra is elérhetőbbek a használt házak, ugyanakkor az újépítésű ingatlanok ára már az agglomeráció drágább szintjét közelíti, ami a finanszírozási lehetőségeket és a vásárlói döntéseket is egyre inkább meghatározza.
Azzal, hogy miért szálltak el az újépítésű ingatlanok árai Érden, ITT foglalkoztunk bővebben.