hidasi_endre_ff_2

Elhunyt Hidasi Endre, az érdi zsidóság lelke

hidasi_endre_ff_2

Elhunyt Hidasi Endre, az érdi zsidóság lelke

A Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesület és a Buda Környéki Zsidó Hitközség alapítója 77 éves volt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az angyalföldi Hirschler-család leszármazottja, Hidasi Endre 1948-ban született Budapesten, és csupán élete második felében, 1999-ben költözött családjával Érdre.

Mint azt gyerekkori barátjától, Veres Györgytől, – aki egyúttal a Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesület (DUZSIKE) jelenlegi elnöke – megtudtuk, az egyébként a vendéglátásban dolgozó Hidasi Endre életében egy ezredforduló környéki izraeli látogatás jelentette a fordulópontot.

Noha a származásával korábban is tisztában volt, de ekkor kezdett komolyabban is érdeklődni a zsidó vallás és hagyományok iránt.

Érdeklődése odáig vitte, hogy a 2010-es esztendők elején megalapította a Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesületet. Az érdi székhelyű civil szervezet elsősorban az Ófaluban található zsidó temető gondozását, auschwitzi emléktúrák és holokauszt megemlékezések szervezését, nem utolsósorban pedig a zsidó ünnepek és hagyományok ápolását kívánta megvalósítani.

Buda Környéki Zsidó Hitközség néven Hidasi néhány évvel később egy vallási közösséget is létrehozott, amit hamarosan a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségébe is felvettek. A hitközség már kifejezetten azoknak az Érden, valamint a környékbeli településeken élő zsidó embereknek szólt, akik a vallásukat is szerették volna szervezett keretek közt megélni.

Veres György elmondta, Hidasi Endre és szűkebb családja ugyan nem volt érintett a holokausztban, ettől függetlenül az általa alapított egyesület egyik legfőbb céljának tekintette, hogy évről-évre megszervezzenek egy utazást Auschwitz-Birkenauba, az egykori náci koncentrációs tábor helyén kialakított emlékhelyre.

Az egyik ilyen túrán mi is részt vettünk, ennek emlékét láthatják lentebb.

Barátja szerint Hidasi Endre elsősorban azoknak a zsidó embereknek próbált meg segíteni, lehetőségeket biztosítani, akikben – az elhunythoz hasonlóan – kibontakozott a saját származásuk iránti érdeklődés és nyitottság, csak épp az ő közösségszervező tevékenységét megelőzően nem voltak olyan alkalmak és terek a városban, amikor és ahol ezt az kíváncsiságot ki tudták volna elégíteni.

„Szerette volna, ha ezek az emberek jobban megismerik a zsidóság 5700 éves történelmét, gondolatait, szokásait. Miközben azt is mindig mondogatta, hogy mindenki annyit tartson be ezekből a hagyományokból, amennyit jónak lát“

– fogalmazott Veres György, aki hozzátette, személyesen ígérte meg a minap elhunyt barátjának, hogy továbbviszik az örökségét, és a jövőben is biztosítják az érdi zsidóság kulturális és vallási képviseletét.

Hidasi Endre temetéséről a család később intézkedik.

Címlapkép: Veres György belső képek és videó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email