A „hosszú nyár” részeként az idei évben is előszezoni menetrendet léptet életbe a vasúttársaság, így a hivatalos vakáció kezdete előtt több, mint egy hónappal – egészen pontosan május 12-től – jóval több lehetőség áll rendelkezésre a magyar tengerhez való eljutáshoz mind a járatok számát, mind pedig azok indulási gyakoriságát tekintve – írja a MÁV-csoport.
A menetrendi tervezők (jegy.mav.hu, MÁV+, MÁV app, EMMA) segítségével a kirándulók, a kerékpárosok vagy a hétvégi kikapcsolódásra készülők előre megtervezhetik az előszezoni utazást és az elővételben történő jegyváltással biztosíthatják a helyüket is a választott járatokon.
A június 20-ig, vagyis a közoktatási tanév végéig tartó előszezonban alapvetően a korábbi években már megszokott járattípusokkal és közlekedési gyakorisággal készül a MÁV-csoport.
„Minden évben megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készülünk a Balaton elő- és utószezoni, valamint a nyári idegenforgalmi csúcsidőszak utasforgalmára, és ez idén sem lesz másként”
– hívják fel az utazóközönség figyelmét.
Mi változik május 12-től?
Egyrészt sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton partjára, emellett növelik a kerékpárszállítási lehetőségeket is, ugyanis a MÁV az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseinek köszönhetően egyre többen választják a versenyképes és környezetbarát vasúti és buszos közlekedést a Balatonhoz utazók közül.
A május közepétől a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránként közlekedő vonatok mellett további járatokkal is megközelíthetővé válnak. A szezonon kívüli, úgynevezett téli menetrendhez képest több InterCity-kocsi és modern motorvonat is forgalomba áll, valamint bővülnek a kerékpárszállítási lehetőségek is.
Fontos, hogy az előszezon kezdetétől a balatoni InterCityken és expresszjáratokon (Balaton IC, Tópart IC, Kék Hullám expressz, Jégmadár expressz) a fővárosból utazók számára utazási céltól függetlenül kötelező a helyjegy megváltása.
Irány a déli part!
A főváros és a déli partszakasz között a Balaton és Tópart InterCity vonatokat, valamint a Déli->Parti InterRégiókat tudják választani az utasok. Az előszezonban már elindulnak a kétóránként közlekedő Déli->Parti InterRégiók a Déli pályaudvar és Siófok között, illetve hétvégenként Fonyódig, illetve Balatonszentgyörgyig.
A Balaton InterCitykben az előszezon egy részében, május 21-től 1. osztályú kocsik és étkezőkocsik is közlekednek, amelyeken az Utasellátó frissített kínálattal, nyári újdonságokkal várja az utasokat.
Az idei előszezonban is forgalomba áll a hétvégéken és ünnepnapokon a Jégmadár expresszvonat a korszerű, légkondicionált KISS emeletes motorvonatokkal, közvetlen összeköttetést teremtve a Dunakanyar térsége és a magyar tenger (Szob és Fonyód) között.
A Bagolyvonatok a hagyományokhoz híven idén is járnak péntek és szombat éjszakánként Keszthely és a Déli pályaudvar között.
Előszezon az északi parton is
Az északi part megközelítését a Kék Hullám expressz, a Vízipók sebesvonatok és a Katica InterRégiók teszik gyorsabbá, kényelmesebbé a főváros felől és felé.
Budapest és Tapolca között naponta kétóránként járnak a Kék Hullám expresszvonatok, amelyek Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, így biztosítva a leggyorsabb eljutást Balatonalmádi, Balatonfüred és az azokon túli településekre.
Budapest és Balatonfüred között naponta kétóránként közlekednek a Vízipók sebesvonatok, amelyek Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron, a part mentén pedig Balatonakarattyától minden állomáson és megállóhelyen megállnak (Káptalanfüred kivételével), így a leggyorsabb elérést kínálják Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Alsóörs, Csopak és Balatonarács számára.
Budapest és Balatonfüred között, naponta korszerű FLIRT motorvonatokból álló Katica InterRégió járatok is közlekednek, amelyek Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megállnak, kiszolgálva ezzel a kisebb településeket is.
Hogyan jutunk el Érdről a Balatonra?
A bővülő lehetőségek ellenére az érdiek továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen átszállás nélkül szinte lehetetlen eljutni a magyar tengerhez. A jegy.mav.hu oldalon érdemes böngészni a rendelkezésre álló járatok között, de az biztos, hogy az előszezonban sem lesz zökkenőmentes a vasúti közlekedés Érdről a Balatonhoz és vissza.