pikali gerda

Ha az egyik fél elalszik szex közben, akkor tényleg baj van

pikali gerda

Ha az egyik fél elalszik szex közben, akkor tényleg baj van

Fergeteges szórakozást ígér A feleség negyvennél kezdődik című brit komédia, amit április 13-án este 19:00 órai kezdettel mutat be a Fórum Színház a Szepesben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A főszerepet alakító Pikali Gerdával kedvcsinálásként többek között arról beszélgettünk, mi a hosszú házasság titka.

Csak szórakoztat, vagy van esetleg komolyabb tanulsága is a komédiának?

Akkor működik jól egy ilyen vígjáték, ha nemcsak a nevetőizmokban, hanem a lélekben és a fejekben is sikerül nyomot hagynunk. A feleség negyvennél kezdődik rendkívül vicces komédia, ugyanakkor elgondolkodtató darab is a házasságról. Köszönhető ez egyebek mellett Beleznay Endre remek fordításának, aki a darab egyik főszereplőjeként élő nyelven tudta visszaadni az előadás humorát.

Miről szól a darab?

Egy házaspár életközépi válságáról. George Harper és felesége, Linda jól szituált körülmények között élnek egy kis városban, megvan mindenük, csak a kapcsolatuk fáradt el olyannyira, hogy a férj egyszer elalszik szex közben. Ez az utolsó csepp a pohárban, Linda fellázad, mert úgy érzi, ha ezek után nem történik változás, akkor elmúlik az élete anélkül, hogy valóban élne. Márpedig ő szeretne még aktív nő lenni, úgyhogy bejelenti a férjének, hogy elválik. George persze féltékeny lesz, nem akarja elengedni, végül rengeteg komikus jeleneten keresztül elkezdődik közöttük a visszatalálási folyamat.

Ha elalszunk szex közben, az tényleg elég ok, hogy elgondolkodjunk a párkapcsolatunkon. Van olyan üzenete darabnak, ami felér egy párterápiás üléssel?

Azt gondolom, első körben nem párterápiára kell elmenni, hanem el kell kezdeni kommunikálni egymással, ki kell billenteni a kapcsolatot a megszokott kerékvágásból, meg kell találni a közös hangot, ami persze nagyon nagy munka. Egyébként kaptunk már olyan visszajelzéseket pároktól, hogy magukra ismertek a darabban, és az előadás segített nekik túllendülni a megrekedt állapoton.

Hogy csinálja mindezt Linda? Féltékennyé teszi a férjét?

Elkezd olyasmikkel foglalkozni, amiktől kicsit más lesz az élete. Elkezd agyagozni, beiratkozik francia nyelvtanfolyamra, eljár teázni a Savoy Hotelbe. Persze, hogy a férje féltékeny lesz, hiszen látja a változást, azt gondolja, biztos találkozgat valakivel a felesége a hotelben. Linda kivirul, George-nak pedig el kell gondolkodnia azon, hogyan szerzi vissza a feleségét.

A jellem- vagy a helyzetkomikum az erősebb?

A helyzetek adta humor talán erősebb a darabban. Ez részben abból is fakad, hogy nagyon összeszokott csapatot alkotunk, szeretjük és ismerjük egymást, és mindenki a saját életéből is beletehette azt, amit tudott-akart.

Tart ez a darab görbe tükröt elénk arról, hogy a nők társadalmi helyzete hátrányosabb, mint a férfiaké, hiszen a nők kevesebbet keresnek, a háztartás vezetésével gyakorlatilag láthatatlan munkát végeznek?

Igen, Linda is háziasszony, bevásárol, főz, takarít, ami az idők során a társadalmi sztereotípiáknak megfelelően természetessé vált a kapcsolatukban. Aztán eljön a pillanat, amikor egyszer csak nem takarít ki. Nem akar ebbe az életbe beleszürkülni. Ki lehet hallani a darabból, hogy a nők hátrányból indulnak, sokkal többet kell bizonyítanunk ahhoz, hogy elfogadjanak minket. Nagy tanulsága a darabnak, hogy felismerjük, a változásba nagyon sok munkát kell beletenni. Linda elkezd önismereti tanfolyamra járni, ahol segítenek neki elmagyarázni a saját életét. A férje ettől persze teljesen kiborul. A nő végül eljut arra a pontra, amikor kijelenti: ideáig a te életeddel foglalkoztam, mostantól a saját életemet akarom élni.

Linda karakterébe a saját házasságáról, vagy a saját tapasztalataiból mennyit tud belevinni egy ilyen szerepbe?

Nekem nagyon jó a kapcsolatom a férjemmel, de ebben természetesen benne van a már említett sok munka. Folyamatosan dolgozunk a kapcsolatunkon. Ha nekem problémám van, azt mindig nyíltan, egyenesen közlöm, mindig is ilyen voltam, nem söpröm szőnyeg alá a problémákat. Ezt tudom belevinni a karakterbe, ami nagyon jó szerep, mert rengeteg árnyalatot meg lehet mutatni benne.

Mitől lesz vicces Linda karaktere?

Attól, hogy nagyon komolyan veszem a szerepet. Egy vígjátékot nagyon komolyan kell játszani, mert attól lesz vicces. Ha viccesre venném a figurát, akkor csak erőltetett lenne. A figura komolysága, őszintesége viszont a humor egyik mozgatórugója.

Mi a hosszú házasság titka?

Én a beszélgetésben hiszek. Dolgozni kell azon, hogy legyen időnk egymásra és azt az időt tartalmasan töltsük el. Tizenhárom éve vagyunk együtt a férjemmel, mindketten sokat dolgozunk, de korábban felkelek, hogy reggel közösen kávézhassunk a kis teraszunkon és tudjunk beszélgetni. Ilyenkor van egy nyugodt fél óránk, ami csak a miénk. Ami még fontos, az a humor. Nemcsak a színpadon, az életben is. Sokat nevetünk, ami nagyon erős összetartó erő.

(X)

Képek forrása: Fórum Színház

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email