22_03_29_erdmost_nincskep

Érkezhetnek a kínai vakcinák is?

22_03_29_erdmost_nincskep

Érkezhetnek a kínai vakcinák is?

Ha a magyar egészségügyi hatóság engedélyezné a kínai vakcinát, néhány napon belül több millió darab érkezne Magyarországra, amivel két hétvége alatt be is lehetne oltani az oltási terv harmadik csoportjába tartozó, 60 év feletti krónikus betegeket - jelentette be pénteken a miniszterelnök.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kormányfő elmondta, hogy rövid idő alatt több millió kínai vakcina beszerzésére lenne képes a kormány, ha megkapná a magyar hatósági engedélyt, mert a képviselőik már a helyszínen vannak és erre várnak.  Ha ez megtörténne, elkezdődne a harmadik csoportba tartozó 60 év felettiek oltása. Megkérte a hatóságokat, hogy „körültekintően, de a lehető leggyorsabban mondjanak A-t vagy B-t, hogy lehet-e használni itthon a vakcinát.”

(Egy friss kutatás szerint  ugyanakkor épp a kínai vakcinával szemben a legbizalmatlanabbak a magyarok, a megkérdezetteknek csak 1 százaléka adatná azt be magának, míg a Pfizer-BioNTech oltóanyagát 46 százalékuk választaná.) 

Az itthoni korlátozások feloldásáról és arról, hogy Nyugat-Európában romlanak a számok, azt mondta, hogy ha a kínai vakcinával is megkezdik az oltást, már nyár előtt elkezdenék feloldani a korlátozásokat, szemben a „brüsszeli beszerzésekkel”, ami nyár végi, ősz eleji lazítást jelent.

A miniszterelnök ugyanitt azt is bejelentette, Szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak: „Legkésőbb 2022. január elsejétől azoknak a fiataloknak, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, teljes jövedelemadó mentességet adunk.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email