Pócsiné Sivák Erzsébet kezei alatt óvodások generációi nőttek fel, és vittek maradandó élményeket magukkal. Az ófalusi kis oviban sok sajátos nevelési igényű, nehéz szociális helyzetben élő gyermek jutott hozzá jóvoltából zenei és kulturális élményekhez, de akár ruhához, játékhoz is.

Bevonta a szülőket, megtanította őket ajándékokat, játékokat, egészséges ételeket és finomságokat készíteni, és akik az ő óvodájába jártak, biztos, hogy elsajátították a környezettudatos gondolkodás – komposztálás, kertészkedés, fűvel-fával, élőlényekkel való jó bánásmód – és egyes népi mesterségek – fonás, csuhézás – alapjait.

Lánya nevét viseli a Szociális Gondozó Központ által alapított Pócsi Dóra-díj, amit szociális érzékenységük és közösségi munkájuk jutalmaként vehetnek át a diákok.

2009-ben egy nyertes pályázatnak köszönhetően hátrányos helyzetű és sérült érdi gyermekeket táboroztatott. Egyikük Tihanyban rácsodálkozott az apátság épületére, és megkérdezte az óvó nénit, szerinte lehetne-e pap belőle…

A kérdés valódi vágyat takart: a kisfiút azóta már felszentelték. Ahogy Erzsébet fogalmazott, sok ilyen kis csoda van az életében.

Mióta nyugdíjba ment, főállású nagymama lett, de ugyanolyan tevékenyen telnek ezek az évei is, mint amikor még vezető óvó néni volt, csak most más területeken – a természetgyógyászat eszközeivel – segíti a hozzá fordulókat.

Fantáziáját, a kézműves tevékenységek iránti szeretetét most is kamatoztatja. Ötvenhét éves volt, amikor először ecsetet ragadott, egy ismerősének szeretett volna egy képet festeni. Szembejött vele az interneten egy festőtanoda hirdetése, elment, kipróbálta magát – és másfél évig maradt…

„Ez a pipacsos kép volt az első. Lépésről lépésre festettük. A tanáraim nagyon segítőkészek és igényesek voltak, sosem engedtek haza számukra vállalhatatlan alkotással. Ez nem csupán élményfestés volt, elméletet is tanítottak nekünk” – emlékezett vissza harmadik kiállításának megnyitóján Erzsébet, aki az elmúlt hét év alatt számtalan képet festett, részben a tanodában, részben otthon.

Ezeket az alkotásokat mutatta be a Szociális Gondozó Központ január 9-én nyílt kiállításán.

„Amikor kedvem van, időm van, akkor kézbe fogom az ecsetet. Festékem, vásznam mindig van otthon. Ez nem egy olcsó hobbi, szoktam is mondani a lányaimnak, hogy nekem ne ruhát vegyenek, hanem vásznat. Akrilfestékkel festek, aminek hátránya, hogyha ritkábban használjuk, könnyen beszárad, de nagy előnye, ha valamit elrontunk, száradás után át lehet festeni” – magyarázta.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen tervei vannak a jövőben a festészettel kapcsolatban, csak nevetett: „Már nagyon sok képem van, nem is jut hely mindnek. Ajándékba, kérésre persze festek még. És szeretnék magamnak készíteni egy olyan képet, ami a négy évszakot egyszerre ábrázolja.”

Erzsébet elárulta azt is, hogy ezzel a kiállítással célja van: az, hogy megmutassa az idősebbeknek, hogy hogy van értelme 60 körül is elkezdeni. Arra buzdította a közönséget, hogy válasszanak olyan foglalatosságot, amiben örömüket lelik.

„Csináljunk bármit. Kössünk, horgoljunk, ragasszunk. Az öröm megtartja az egészségünket, erősíti immunrendszerünket. Azért jöttünk erre a világra, hogy örömünket leljük benne. Nem baj, ha elsőre nem sikerül, az sem gond, ha nem tudjuk megvenni az akrilfestéket és a vásznat. Fogjunk ceruzát vagy vásároljunk vízfestéket” – tette hozzá.

Remélhetőleg sokan megfogadják majd a szavait, hiszen – mint azt Szűcs Gábor alpolgármester is kiemelte a megnyitón mondott köszöntőjében – Érden nagyon sok élénk, nyitott szellemű ember él, az idősek pedig egyre több programon vesznek részt. Tavaly az Idősen, aktívan Érden rendezvényein rekord is dőlt: több mint 15 ezren vettek részt a Szepes által szervezett, 60 év felettieknek szóló ingyenes programokon. Tekintve, hogy Érdnek jelenleg 16636 hatvan év feletti lakója van, ez igen jelentős eredmény.

A kiállítás január 30-ig tekinthető meg a Szociális Gondozó Központban (Topoly u. 2.), szerdánként 17-19 óra között, illetve ettől eltérő időpontokban a 06(20)333-6031- os telefonszámon egyeztetve.