Kiderült, mi volt a Duna medréből előbukkanó rejtélyes tárgy

Kiderült, mi volt a Duna medréből előbukkanó rejtélyes tárgy

Hetekig találgattuk, mi lehet az.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Július közepén írtunk arról, hogy az extrém alacsony dunai vízállás miatt egy furcsa, nagyméretű fémtárgy került elő a Molnár utca és a százhalombattai téglagyár közötti partszakaszon. Akkor még senki sem tudta biztosan, mi lehet az.

A helyi Facebook-csoportokban felmerült, hogy egy régi hajó alkatrésze, egy uszályról leszakadt ballaszttartály, egy pontonhíd eleme vagy akár a korábbi dunai kotrások során használt szerkezet lehet.

A titokzatos tárgy

Csőzik László polgármester levélben a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság segítségét kérte a szerkezet beazonosításához, majd a mederből történő kiemeléséhez. A vízügy válaszában azt írta, a tárgy nagy valószínűséggel egy hajó légkamrája, azonban kapacitáshiányra hivatkozva a kiemelésében nem tudott segíteni. A polgármester ezután az Érdi Városgazda munkatársaihoz fordult.

A feladat korántsem volt egyszerű. A partszakaszt nagy kövek tagolják, így a helyszínt gépjárművel sem Érd, sem Százhalombatta felől nem lehet megközelíteni. Ergo munkagéppel gyakorlatilag lehetetlen lett volna elszállítani a méretes szerkezetet.

A légkamrát a helyszínen feldarabolták, majd az egyes darabokat kézi erővel juttatták a partra

A Városgazda munkatársai ezért más megoldást választottak. A légkamrát a helyszínen feldarabolták, majd az egyes darabokat kézi erővel juttatták a partra.

„Amit a víz elrejtett, azt a Városgazda kiemelte!” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Csőzik László, aki megköszönte a munkatársak gyors és leleményes segítségét.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email