Az érdi angyalok is a Szikrát támogatják

Az érdi angyalok is a Szikrát támogatják

Minden segítségre szükség van most ahhoz, hogy táborozhassanak az autista gyerekek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gyűjtést indított a Szikra Tehetséggondozó Egyesület javára az Angyalok Jótékonysági Licit, hogy támogassák az egyesületet a nyári tábora finanszírozásában.

A Szikra évek óta rendez ingyenes nyári tábort az autizmussal élő gyerekek számára. Ez a tábor azért különleges, mert a programot úgy alakítják, hogy az megfeleljen a sajátos nevelési igényű gyerekek igényeinek, és a megszokott környezetből való kilépés se jelentsen számukra nehézséget. (A Szikra tavalyi táboráról itt írtunk bővebben.)

A napközis tábort több turnusban rendezik, egyet a súlyosabban érintett gyerekeknek, egyet a magasan funkcionáló autistáknak és egyet a fiataloknak. A táborban a gyerekek sportolnak, játszanak, kézműveskednek,  a nagyobbakkal pedig az önállóságukat segítő feladatokat is megoldanak, mindezt gyógypedagógusok, terapeuták és önkéntesek részvételével.

A táboroztatáshoz állami forrást nem kapnak, így a rendezvényeiken gyűjtötték a támogatásokat (ilyen volt például  a Pí-futás, illetve a Ragyogj kéken, sétálj Érden!). Csakhogy, mint azt korábban hírül adtuk, a táboroztatáshoz szükséges összegnek csak egy töredéke gyűlt össze, így veszélybe került mintegy háromszáz gyerek táboroztatása.

A Szikra indított egy adománygyűjtő oldalt is, ahol a célül  kitűzött 5 millió forintból mostanáig 1.993.200 forint gyűlt össze, és most az Angyalok Jótékonysági Licit is segít a gyűjtésben:

Aki szeretné támogatni az autista gyerekek táboroztatását, a fenti két lehetőség valamelyikén megteheti.

Képeink a Szikra korábbi táborában és rendezvényein készültek (Fotó: Balogh Alex, Nagy Balázs)

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email