Nemrég számoltunk be arról, hogy folytatódik az aszfaltozás, újabb utcák újulnak meg Érden.
Erről beszélt Csőzik László polgármester a Füzérvári utca egy jelentős szakaszának aszfaltozásakor. Mint fogalmazott: „egyik utca a másik után” újul meg, most éppen a dombosvárosi Füzérvári utcában folytatódtak a munkák, hamarosan pedig az érdligeti Kövirózsa utcában is elindulhat az aszfaltozás.
A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat minden szabad forrását útépítésekre fordítja, mert folyamatosan érkeznek a lakossági panaszok, levelek és kommentek az utak állapotáról. Hozzátette: a körzeti képviselők is folyamatosan lobbiznak a saját városrészeikért – a Füzérvári utcáért például Sándor Zoltán, míg a Kövirózsa utcáért Szűcs Gábor dolgozik, de a további tíz képviselő is további 80-100 utca ügyét próbálja előrevinni.

Csőzik szerint Érd ezen a téren hatalmas, évtizedes lemaradással küzd, ezért minden lehetőséget megragadnak a fejlesztésekre. Felidézte: tavaly a „szörnyű, borzalmas elvonások és központi megszorítások” ellenére is sikerült annyi pénzt megtakarítani, hogy tíz utcát leaszfaltozzanak. Idén pedig a Füzérvári utcával együtt már négy út burkolása valósult meg.
A polgármester ugyanakkor arról is beszélt, hogy most először lát valódi okot a bizakodásra. Mint írta, az új kormány határozottan megígérte, hogy helyreállítja a települések és önkormányzatok becsületét, és amint a költségvetés helyzete engedi, a forrásokat is visszakaphatják az önkormányzatok.
– Rendkívüli módon hiányzott Dombosvárosnak, hogy ez a tengely, amely gyakorlatilag a belső városrészt köti össze a nyugati iránnyal, végre azsfaltozottan működjön – fogalmazott Sándor Zoltán helyi képviselő. Hozzátette: a hiány hosszú időn keresztül jelentősen befolyásolta az itt élők mindennapi közlekedését és életminőségét is.

A munkálatok első üteme a Szendrői–Szigetvári saroktól a Trencsényi utcáig tartó szakaszt érinti, majd a tervek szerint a következő napokban a Tusnádi–Füzérvári Y-irányban folytatódik az aszfaltozás.
Sándor Zoltán szerint a Füzérvári utca szerepe jóval nagyobb annál, mint elsőre gondolnánk. Az utca tíz másik utcát köt össze, néhány lépésre található a Bóbita játszótér, valamint itt működik a Karsch Gyógytorna Centrum is. Emellett buszforgalom is halad át az utcán és a kapcsolódó szakaszokon, így a fejlesztés az egész városrészi közlekedési rendszer szempontjából jelentős.
A képviselő arról is beszélt, hogy nagyon sokféle élethelyzetben lévő ember él a környéken: régi és új érdiek, nagycsaládosok, idősek, mozgássérült, illetve légúti megbetegedéssel élő lakók egyaránt. Az elmúlt években az érintett szakaszon állandósultak a por- és terhelési problémák, amelyeket a lakók rendszeresen jeleztek az önkormányzat felé.

– Nemcsak magát a Füzérvári utcát érinti a beruházás. A környező utcák, többek között a Dévai és a Hargitai utcák forgalma is szorosan ehhez a tengelyhez kapcsolódik, ezért a mostani beavatkozás az egész környék közlekedési viszonyaira hatással lehet – mondta.
Az aszfaltozást követően akár új forgalmi megoldások bevezetésére is lehetőség nyílhat. A cél az, hogy biztonságosabbá és rendezettebbé váljon a közlekedés a városrészben.
A képviselő szerint a napokban rengeteg lakossági észrevétel és bejelentés is érkezett, ezért hamarosan lakossági fórumot szerveznek. A tervek szerint az egyeztetés helyszíne a Füzérvári és a Temesvári utca találkozásánál lesz, a pontos időpontról és részletekről később adnak tájékoztatást.