A Poly-Art alapítványnál már hagyomány, hogy közös pódiumestet rendeznek minden kulturális műhelyüknek, hogy a tagok megismerhessék egymás alkotásait, találkozhassanak, beszélgethessenek.

Az április 22-i pódiumestet a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban tartották.

A kulturális rendezvényen a Temesi Éva Irodalmi Kör (TÉIK), az Érdi Irodalomkedvelők Klubja (IRKA), a szintén irodalmi alkotó Szárnyaló Sólymok és a Képzőművészek Érdi Közössége (KÉK) egy-egy előadója mutatkozott be.

Apostagi Zoltán, Törő István és Safrankáné Nagy Rozália az irodalom, Lipkáné Vakula Mária a festészet területén alkot, ő pár képét hozta el és mutatta be a közönségnek.

Bár a Poly-Artnak zenei szekciója nincs, Érden sok tehetséges zenész él, akiket szívesen látnak ezeken az alkalmakon A mostani pódiumesten Balázs Emese, a VMG diákja fuvolázott.

A jelenlévőket Somfai István, a Poly-Art kuratóriumi elnöke köszöntötte, aki több mint huszonöt éve vezeti ezeket az esteket.

A korábbi alkalmakon ő beszélgetett az alkotókkal, most viszont a csoportok egy-egy tagja kérdezett. De nem ez volt az egyetlen újdonság: mint Somfai István elmondta, 2025. december 15-én megválasztották a Poly-Art új kuratóriumát.

Az új kuratórium tagjai: Metzger Balázs (TÉIK), Lipkáné Vakula Mária (KÉK), Kovács Mátyás (KÉK – ő az alapítói jogok folytatója), Szigeti Eszter énekes és Somfai István. Az elnöki tisztet Szabó Ilona Valéria (IRKA) tölti be.

Az új testület megválasztása mellett számos, a működéshez fontos jogi dokumentációt is megalkottak, és döntés született arról is, hogy a Poly-Art kibővül egy zenei szekcióval.

Az új grémium akkor állhat fel, ha az Állami Számvevőszék elfogadja a kuratórium tagságát érintő változásokat.