Pezsgős dobozból rovarhotel, lámpásból virágcserép

okokert

Pezsgős dobozból rovarhotel, lámpásból virágcserép

Olyan kertben jártunk, ahol vegyszer és napi öntözés nélkül is virítanak a virágok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Virágzó Érdi Porta pályázat nyerteseit október elsején hirdették ki. Az ÉrdMost minden kategória első helyezettjét bemutatja, egyrészt azért, hogy olvasóink is gyönyörködhessenek a szebbnél szebb érdi kertekben, másrészt pedig a jó gyakorlatok miatt – hisszük, hogy érdemes tanulnunk egymástól a fenntartható kertek kialakítása és művelése terén. 

Elsőként a Bőtermő Érdi Konyhakert kategória nyerteséhez látogattunk el, utána a Legszebb Érdi Utcafront nyertesénél jártunk,  majd a Legszebb Érdi Erkély, Terasz első helyezettjénél vendégeskedtünk. Ma az Ökokert kategória győztesének kertjét mutatjuk be olvasóinknak. 

Jó, hogy a Virágzó Érdi Porta pályázatra annyiféle helyről érkezett nevezés. Jártunk már családi ház kertjében, lakópark teraszán, most pedig egy sorházi lakásba csöngetünk be. Gubóné Gábor Mónika vezet körül a kertjében, amit 2020 óta gondoz – az édesapjától vette át ezt a feladatot.

Mónika egy körülbelül 100 négyzetméteres területen alakított ki egy ökokertet. Korábban kevés növény volt itt, leginkább csak rózsák, most viszont színes virágkavalkád fogad: Mónika szenvedéllyel és lelkesedéssel vetette bele magát a kertészkedésbe.

A kis területen több jópofa sarkot, kiülőt telepített, és még egy aprócska tavat is kialakított. A zero waste jegyében mindenféle régi holmit, kiszolgált háztartási eszközt felhasznált.

Ebben a rozsdás hengerben például burjánzik az élet – csak az oldalát kellett kivágni, és megtölteni termőfölddel.

Mónika nagyon környezettudatos: vegyszert egyáltalán nem használ, és úgy telepíti a növényeket, hogy alig kell locsolni őket. Azért tért át az ökokertészkedésre, mert szinte minden csoportban csak vegyszereket ajánlottak azoknak, akiknek valamilyen növényvédelmi problémájuk volt, neki pedig ez nem volt szimpatikus.

Ő más megoldások felé fordult. A talaj ápolására huminsavat használ, és mikorizagombát kever ültetéskor a növény gyökeréhez. Ami a kártevőket illeti, a levéltetvekről a rengeteg katica gondoskodik. Boldogan fogadta az imádkozó sáskákat is, mert azok megeszik a poloskákat is. Íme, ilyen egy imádkozó sáska gubója, amire itt nagyon vigyáznak:

Nagyon sok az illatos növény, például a levendula, ezek is jól „elkergetik” a kártevőket. Mónika komposztál is, de a ládát már nemigen használja, egyenest az ágyásokra dobja a nyesedéket, vagy a konyhai zöldségmaradékot. Meg is mutatja a földön pihenő tökhéjakat.

Így aztán nemcsak a szemét kevesebb, de a talajból is nehezebben párolog a nedvesség, kevesebbet kell locsolni. Mónika körülbelül két-háromhetente locsolt a hőség idején, és ez a növényeknek elegendő volt, pedig ezt a kertet nagyon sok napfény éri.

Bogárhotelt is készített, méghozzá egy nagy pezsgőtároló fadobozból, amit direkt erre a célra kért el egy esküvőn.

Itt még a rossz kerti lámpából és a rozsdás madárkalitkából is növények nőnek. Nagyon mutatósak, feldobják a kertet ezek a kis sarkok. A növénytársításokkal sokat kísérletezett Mónika, és természetesen utána is néz a dolgoknak, több neves kertészt is követ az interneten.

Persze, sok függ az adott kert sajátosságaitól is, nem válik be mindenütt egyformán ugyanaz a jótanács – teszi hozzá. Megállunk a hortenziái előtt, gyönyörködöm bennük. Nálam mindig tönkremennek.

Mónika azt ajánlja, cserjés vagy bugás hortenziát vegyek, ezeknek nem kell a savanyú föld, bírják az érdi talajt is. Megfogadom a tanácsát, már nem most, majd jövőre.

Továbbmegyünk, megcsodáljuk a kis madáritatót, illetve az ajtót, ami ugyan nem nyílik sehová, de ötletesen elhelyezve dísze lett a kertnek és támasztéka a nád virágjának.

Kérdeztem, vannak-e még tervei a kerttel, de új növénycsoportot már nem szeretne, csak a régieket pótolja. Így azért lehet kísérletezgetni, változtatni.

A kert egyébként sokáig, egész a fagyokig virágzik, metszeni tehát még egy darabig kell, a rózsákat legalábbis mindenképp. A nyesedék pedig megy az ágyásokra.

Egyes növényeket ritkítani is kell. Amiből sok van, kiteszi a kapu elé, és aki látja, viszi. Látogatásunkkor betoppant egy szomszéd, ő is vitt a növényekből, és most hozott egy cserepest a magáéból.

Az ökokert, ha már elkészült, nem ad olyan sok napi munkát. Gyomlálni szinte nem is kell, a sűrűn ültetett növények közé nem férkőzik be már semmi. Annál több idő marad a pihenésre, gyönyörködésre.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email