erdivse_2025_3

Továbbra sem talált legyőzőre az Érdi VSE

erdivse_2025_3

Továbbra sem talált legyőzőre az Érdi VSE

Az érdi labdarúgók a nyári felkészülést a Puskás Akadémia II. otthonában folytatták.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Újabb nyári felkészülési mérkőzésen van túl az Érdi VSE NB III-as csapata, amely ezúttal idegenben, a Puskás Akadémia II. otthonában lépett pályára július 9-én, szerdán délután.

A találkozón a hazaiak szereztek vezetést, ugyanis Magasföldi József révén már az első félidőben előnybe került a Puskás Akadémia második számú csapata. A pihenőt tehát egygólos hátrányban várta az érdi együttes.

A fordulás után azonban felpörögtek a vendégek: Pintér Nikola egyenlített büntetőből, majd Haronnisz is betalált, így már az Érdi VSE volt előnyben. A győzelmet végül nem sikerült megszerezni az érdieknek, hiszen a hajrában Magyarics Erik egyenlíteni tudott, így 2–2-es eredménnyel zárult a felkészülési mérkőzés.

Az Érdi VSE ezzel három edzőmeccsből két döntetlennel és egy győzelemmel zárta a sorozat eddigi szakaszát.

Puskás Akadémia II. – Érdi VSE 2–2 (1–0)
Érdi gólszerzők: Pintér N. (11-esből), Haronnisz
Hazai gólszerzők: Magasföldi J., Magyarics E.

fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email