Egy őrült autós borzolta a kedélyeket a városközpontban – videó

Egy őrült autós borzolta a kedélyeket a városközpontban – videó

Alig pár nappal azután, hogy bemutattunk egy elképesztően pofátlan sofőrt, most újabb durva eset látott napvilágot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ÉrdMost látogatói a minap olvashatták cikkünket és nézhették meg azt a videót, amelyen egy igencsak arcátlan autósnak az érdi Bajcsy-Zsilinszky út és Daróci utca találkozásánál végrehajtott magánszámát lehetett nyomon követni.

Most pedig egy újabb, de legalább annyira formabontó akciót rögzített egy autóba szerelt kamera.

A Bpi Autósok által közzétett felvétel a városközpontban, a Budai útnak a Stop Shop, illetve a régi buszpályaudvar előtti szakaszán készült május 18-án, ebédidőben. A szürke Volkswagen gátlástalan vezetőjét nem zavarja, hogy az említett részen végig záróvonal van, – aminek átlépése a hatályos KRESZ szerint szabálytalannak számít – ő egymás után előzgeti az előtte haladókat.

Majd ha ez még nem lenne elég, produkciója a szembejövőket arra kényszeríti, hogy fékezzenek és húzódjanak félre, különben nincs kegyelem. Legalábbis dinamikus mozgásából erre lehet következtetni.

A történet elmesélve sem rossz, de jobb, ha mindenki a saját szemével látja!

Egyébként pedig, ha IDE KATTINT, tapasztalhatja, hogy nem példa nélküli esetről van szó.

képek és videó: BpiAutósok

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email