1944. április 16-án kezdődött hazai zsidóság gettóba zárása, amely napot 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjaként tartanak számon. Ennek apropóján pedig az érdi áldozatokról is évről-évre megemlékeznek az Érd-Ófaluban található zsidó temetőben.

Beszédében Csőzik László, Érd polgármestere felidézte az érdi zsidóság történetét. Mint elmondta, 1780-ból származik az első feljegyzés, amiben a helyi zsidóságot említik, akkoriban mindössze egy 8 fős érdi zsidó család élt a faluban. A következő adat 1830-as, ekkortájt már 29 zsidót tartottak számon, ami a 2500 fős település lakosságnak egy százalékát jelentette.

Az 1848-as forradalom idején 5 zsidó családról tudni, akik közt volt kereskedő, sebészorvos és kocsis is. 1860-ra 91-re nő a létszámuk, 1880 körül megalakul a hitközség, és két imahely is létrejön itt Ófaluban, valamint egy izraelita iskola is megnyitja kapuit. A második világháború idején már száz fölött volt az érdi zsidók lélekszáma, akik közül csaknem mindenkit, 118 embert deportáltak. Közülük alig néhányan tértek vissza.

Csőzik László, Brúszt Oszkár nevét külön is megemlített, aki egy zsidó származású érdi fűszer-, és vegyeskereskedő volt, és akit ófalusi községi képviselőnek is megválasztottak. A városvezető számára ez azt jelzi, hogy egykoron nagyon szoros emberi, baráti kapcsolatok alakultak ki a népesség és annak zsidó származású tagjai között, majd ezt a harmóniát kezdte ki később a gyűlölet.

„Együtt szenvedték el a sorcsapásokat, együtt erősítették a közösséget, míg nem be nem indult a kirekesztés motorja. Történelmi bűnt követtek el azok, akik megteremtették ennek a lehetőséget, akik felszították az antiszemitizmus lángját itt is, akik megalázták és megölték Érd zsidóságát, és ezzel szétszakították Érdet”

– fogalmazott, majd hozzátette, éppen ezért kell újra és újra elmondani, a legfőbb, hogy a gyűlölettel szálljunk szembe.

„Aki a felebarátját nem veszi emberszámba, abból kiveszett az emberség, azt csak a zsigeri gyűlölet irányítja, és ez az ember a hatalmát is a gyűlöletre építi. A mi feladatunk az, hogy ne engedjük, hogy ez valaha még egyszer előforduljon. A haláltáborok az eldurvult antiszemita közbeszéddel kezdődtek, a jogfosztó törvényekkel folytatódtak. Ha ilyennek jelét látjuk, tiltakozzunk ellene, lépjünk ellene, álljuk útját minden erőnkkel. Erre figyelmeztet minket több mint nyolc évtized távlatából a holokauszt, és erre szólít fel minket a hátam mögött állított emlékfal is” – emlékeztetett Érd első embere.

A megemlékezés másik szónoka Groszmann Magda, a Budakörnyéki Zsidó Hitközség tagja – többek közt – szintén az utókor feladatát és felelősségét hangsúlyozta. Úgy véli, manapság az egyik legfontosabb dolog, hogy kibontakozzon a társadalomban a zsidók üldöztetéséért való felelősségvállalás. Ahogy azt is lényegesnek tartja, hogy a zsidó emberek megélhessék a saját zsidóságukat.

„Két dologra van szükség. Általános harc az emberek sorsszerű, minőségi különbségeit valló előítéletek ellen és harc az ember minőségi egyenrangúságán alapuló társadalmi rendért”

– emelte ki Groszmann Magda.

Barabás László rabbi egy túrázása során a közelmúltban megpillantott horogkereszt kapcsán fejtette ki véleményét. Mint elárulta, a szvasztika egyébként ősi jelképe, – amit a nácik is a jelképükké tettek – a héber „szinát chinám” kifejezést juttatta az eszébe.

„Bárhova megyünk, bárhol ér minket, mégis meglepő, hogy mindenütt körülvesz minket. A szinát chinám az egy fogalom, azt nevezzük az ok nélküli gyűlöletnek. Az ok nélküli gyűlölet, ami igen, terjed. Gyorsabban terjed, mint – ahogy Hadházi László mondta – a hülyeség, ami nagyon gyorsan terjed, de annál még gyorsabban terjed a gyűlölet. Mert nem kell közben gondolkodni. És sajnos a gondolkodás hiánya, az egymás iránti empátia hiánya okozza azt, hogy egyre nagyobb az egymás iránti intoleráns viselkedés és az egymással szembeni gyűlölet”

– zárta gondolatait Barabás László.

A tiszteletadás végén a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés köveit az érdi áldozatok emlékművénél.