Hétfőn a HungaroMet szerint erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, néhol beágyazott zivatar. Nyugat felől már délelőtt elkezdődik a felhőzet csökkenése, egyre többfelé az eső is eláll, de keleten helyenként tartósan felhős marad az ég. A legtöbb helyen kisüt a nap, gomolyfelhők képződnek, amelyekből délutántól záporok, néhol zivatarok fordulhatnak elő.
Délutánig előbb a délkeleti megyékben van esély egy-egy zivatarra, majd délutántól a nyugati és középső országrészben alakulhatnak ki helyenként zivatarok. A zivatarokat elsősorban viharos széllökések kísérhetik.
A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 22 fok között várható, ennél pár fokkal hűvösebb a tartósabban csapadékos északkeleti, keleti tájakon lehet. Késő este 5, 12 fok valószínű.
Kedden délután elszórtan alakulhatnak ki zivatarok (nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén), az intenzívebb gócokat szélerősödés, illetve aprószemű jég (~1 cm) kísérheti. Éjszaka a nyugati, északnyugati tájak kivételével nagy területen köd képződik, mely napközben szakadozik, gomolyosodik, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Elszórtan lehet számítani záporok, zivatarok kialakulására.
Este dél felől elkezd megnövekedni a felhőzet, késő este arrafelé már eleredhet az eső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 4, 10, míg a csúcsérték 14, 20 fok között várható.
Szerdán dél felől tovább növekszik a felhőzet, egyre többfelé beborul az ég, ezt követően inkább csak átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek. Déli irányból újabb csapadékzóna húzódik az ország fölé, melyből tartós eső valószínű, a déli országrészben lehet számítani a nagyobb mennyiségre.
Az északnyugati, nyugati irányú szelet főleg a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 18 fok között alakul.
Csütörtök általában erősen felhős vagy borult idő várható, de északnyugaton, északon szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, a nap is kisüthet. Délkelet felé haladva növekvő eséllyel lehet számítani esőre, záporra.
Az északias irányú szél nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban 4, 11, délután 10, 17 fok várható.