„Sok szülő azzal a kérdéssel fordul hozzám, illetve a kollégáimhoz, hogy hogyan beszéljen kényes témákról a gyerekkel. Hogy mondja el, hogy a családból valaki börtönbe került? És azt, hogy öngyilkos lett? Ezek nehéz témák, amelyeket szülőkonzultáció keretében szoktunk átbeszélni. Óvodában is dolgozom, és azt látom, hogy a legkisebbekkel még nehezebben tudnak  beszélgetni ilyen kérdésekről a szülők, sőt, úgy látják, hogy bizonyos dolgok egyáltalán nem tartoznak a kicsikre. Én nem így gondolom.

A gyerek látja, megtapasztalja az őt körülvevő világot, és ha magukra maradnak azzal, amit észlelnek, az nagyon szorongató dolog lehet. Persze, mondhatjuk azt, hogy én egy bizonyos témáról nem szeretnék, illetve nem tudok beszélni, mert magam is érintett vagyok, de akkor biztosítanom kell azt, hogy valaki más segítsen a gyereknek.”

Elgondolkodtató mondatok Peer Krisztina gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus érdi előadásából.

A szakember március elején járt Érden, a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban, ahol nemcsak a Kibeszélő – Kényes témák gyereklélektana és a Mi bántja a gyerek lelkét? című könyveit mutatta be beszélgetőpartnere, Ölvedi Réka segítségével, hanem válaszolt a jelenlévő szülők, pedagógusok kérdéseire is.

Az elhangzottakból emelnénk ki pár fontos gondolatot, amelynek a pici és nagyobbacska, illetve tinédzser gyermekeket nevelők is hasznát veszik.

Egyenlő bánásmód

Attól, hogy egy szülő egyformán szereti a gyermekeit, a csemeték eltérő életkora, szükségletei, vágyai alapján igenis lehet különbséget tenni köztük. Nem kell, nem is szabad ugyanazt megengedni egy öt-, mint egy tízévesnek. Ha nemet mondunk, az nem jelenti azt, hogy kivételezünk a másik gyerekkel.

Unalom

Nem baj, ha a gyerek néha unatkozik. Segítsük őt, hogy feltalálja magát (mi az a játék, amivel a legrégebben játszottál? Gondold át, mit kaptál a szülinapodra, stb.) Nem kell őt minden kellemetlen helyzetből feltétlenül kimenekíteni, mert ha így teszünk, nem tanulja meg kialakítani a különféle megküzdési stratégiákat.

Szorongás kontra félelem

A kettő nem ugyanaz. A félelemnek van tárgya, a szorongásnak nincs. Pont az a nehézség, hogy a szorongást nem tudjuk mihez kötni. Okozhat pszichoszomatikus tüneteket, a gyerek nem akar iskolába menni, fáj a feje.

A picik esetében nehezebb kideríteni a szorongás okát, de a pszichológusnak sok eszköze van arra, hogy játékos szituációkkal ezt feltárja. Természetesen a szülőt is bevonjuk, közösen gondolkodunk, hogy kibogozzuk, mi áll a szorongás hátterében.

Kistestvér születik

Maradjon-e, és meddig maradjon otthon a nagyobb gyerek, ha kistestvére születik? Igen, maradjon, ha szeretne.  Hogy meddig? Erre nincs bűvös szám, nem lehet azt mondani, hogy két hétig, vagy háromig. Addig maradjon, amíg komfortos a családnak.

Ez vonatkozik arra is, hogy a kistestvér megszületése után aludjon-e az óvodában a nagyobb, vagy sem. Ne az óvoda döntsön, hanem a szülők beszéljék meg, hogy nekik mi a jó, figyelembe véve azt is, hogy mi lehet a gyerek szempontja. Ezt követően lehet jelezni a döntést az óvoda felé.

Szexuális nevelés az óvodában

Sokan nagyon félnek ettől a témától, pedig az óvodáskori szexuális nevelés nem a szexuális orientációról szól. Ilyen kérdések szóba sem kerülnek. A testtudatról, a nemi szervekről, a nemet mondásról (bugyiszabály) beszélünk. Ezek nagyon fontos dolgok.

Változás

Nyugdíjba megy a tanító néni? Óvodát vált a gyerek? Költözik a család? Hogyan fog minderre reagálni a kisfiam, kislányom? Szerencsére a gyerekek sokkal rugalmasabbak és jobban tudnak alkalmazkodni, mint hinnénk.

A változásból adódó félelmek sok esetben belőlünk, szülőkből fakadnak: felnagyítunk, hangsúlyozunk egyes helyzeteket. (Már csak két hétig járunk Eszti nénihez… Készítsünk még egy ajándékot neki?) Ezeket a gyerek érzékeli és reagál rájuk. Ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekek személyiségének is van bizonyos rugalmassága, amit a környezet alakítani tud – jó és rossz irányba is.

Gyermekbántalmazás, bullying

A kortárs bántalmazás életkori sajátosság. Olyan nincs, hogy valamilyen formája ne jelenjen meg egy gyermekközösségben. De ha hangsúlyt fektetünk a megelőzésre, a csapatépítésre, bizonyos értékek (elfogadás, együttműködés, tolerancia) átadására, az nagyban segíti a közösség működését.

Az iskolai bántalmazást nem lehet szó nélkül hagyni. A megoldáshoz nem elég az, hogy csak az áldozattal, illetve a bántalmazóval foglalkozunk. A bullying esetében a közösségnek – amely asszisztál ehhez és nem lép közbe – nagyon nagy szerepe van. Dolgozni kell tehát a bántalmazóval, a bántalmazottal és az egész közösséggel is.

SNI, ADHD, autizmus, hiperaktivitás

A szakma nem betegségként, kóros állapotként tekint ezekre az eltérésekre, hanem mint az idegrendszer atipikus fejlődésére. A diagnózisra szükség van, mert segít a célirányos fejlesztésben, a nehézségek megoldásában, abban, hogy a gyermek, a szülő válaszokat tudjon találni a problémáira.

Gyakran felmerül a kérdés: több-e most az SNI-s gyermek mint régen? Igen, több. Megváltozott a világ, az idegrendszert nem ugyanazok a hatások érik, más az információfeldolgozás, a gyerekek másra fogékonyak, máshogy tanulnak – ennek következtében nem is tud pont ugyanúgy működni az idegrendszerük, mint régen. Ez nagy kihívás pedagógusnak, szülőnek egyaránt, hiszen más módszereket kell alkalmazniuk, mint pár évtizede.

Serdülőkor

Ahhoz, hogy a gyerek később le tudjon válni a szülőről, és megtalálja a saját identitását, kell az, hogy leértékelje a szülőt, és saját magát érezze jobbnak. Autonóm személyiség szeretne lenni, saját megoldásokkal. Szülőként fel kell ismernünk, hol van az a pillanat, amikor bele kell állnom a helyzetbe, és segítenem neki, és mikor van az, amikor engedem, hogy egyedül oldja meg.

Később, fiatal felnőtt korban a szülők és a gyerekek visszatalálnak egymáshoz. Az önállóvá válás időszaka egyébként manapság jelentősen kitolódik, mivel a fiataloknak gyakran nincs módjuk arra, hogy elköltözzenek, lakást béreljenek, és otthon maradnak a szülőkkel. Így nem könnyű egyik félnek sem az egészséges távolság kialakítása.

Kihez forduljunk, ha elakadunk?

Internet, szülői közösség, szakember… Hogy honnan, kitől kérjünk tanácsot, azt részben a probléma súlya dönti el. Ami mindig fontos, az az, hogy a szülők egymással is kommunikáljanak, és persze a gyermekkel is. A szülőközösségek is nagyon jól tudnak működni, főleg, ha nem csak arról van szó, hogy kiadjuk magunkból a problémánkat.

Érdemes szakembert is felkeresni, és nem csak nagyobb fajsúlyú gondok esetén. Vannak alapvetően jól működő családok, ahol odafigyelve, tudatosan nevelik a gyerekeket, csak épp elvesznek a rengeteg információ halmazában, ezért kérnek segítséget.

Ezek nem terápiák, hanem szülőkonzultációk. Bizonyos időközönként elbeszélgetünk arról, mi minden történt az elmúlt időben a gyerekekkel. Hozzák a történeteiket, kérdéseiket, a felmerülő nehézségeket, és ezeket megbeszéljük.

Az elég jó szülő

Mi is hibázhatunk. Azzal, hogy ezt beismerjük, reflektálunk rá, megtanítjuk a gyermekünket arra, hogy ahogy nekünk sem, úgy a gyereknek sem kell tökéletesnek lenni. Lesznek olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy a legmegfelelőbb megoldást választja, de ez nem baj, hiszen ebből tanul.

Az sem baj, ha a gyereknek bizonyos helyzetekben nemet mondunk – ettől nem válunk rossz szülővé, sőt, a gyermeket is megtanítjuk arra, hogy neki is szabad nemet mondani.