balintimre_kiallitas_szocgond

A festő, akinek karrierjét a délszláv háború törte ketté

balintimre_kiallitas_szocgond

A festő, akinek karrierjét a délszláv háború törte ketté

Bálint Imre kiállításán jártunk, ahol olyan képeket is láthattunk, amelyeket még Újvidéken festett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bálint Imre a Vajdaságban, a Duna melletti Újvidéken nőtt fel, innen ered a vizek és a természet iránti csillapíthatatlan vonzalma. A nyolcvanas években szabad művészként alkotott Újvidéken, a soknemzetiségű városban számos csoportos és egyéni kiállításon mutatkozott be.

A nyolcvanas években több száz festménye talált gazdára, ám a polgárháború kettétörte a karrierjét: mivel semmiképp sem szeretett volna fegyvert fogni a saját polgártársaira, 1991-ben Magyarországra költözött a családjával.

Fényben úszva 

Huszonöt évig éltek Tárnokon. Imre sokáig kereste a helyét az érdi művészeti életben, mígnem a Poly-Art Művészeti Alapítvány tagjaként létrehozta a Képzőművészek Érdi Közössége (KÉK) alkotói csoportot, felpezsdítve a helyi, sok esetben rejtőzködő alkotók közösségi életét.

2017-ben a Balaton környékére költözött családjával, de Érdhez még sok szálon kötődött: nemcsak egyéni tárlattal tért vissza, hanem a helyi alkotók érdi kiállításait is segítette.

Daróczi Lajosné Márta, az IRKA vezetője is közreműködött a kiállításon

2023-as halála megrázta a Poly-Art közösségét, amely 2024 novemberében emlékkiállítással tisztelgett a KÉK megalapítója előtt. Most, február 13-án újabb kiállítás nyílt az alkotásaiból, ezúttal a Szociális Gondozó Központban.

A tárlat anyagát főleg a korábbi korszakát jellemző pasztellképeiből állította össze Imre felesége, Edit, és két lányuk, Noémi és Sára.

Bálint Edit, a festő özvegye és idősebbik lányuk, Noémi

„Nagyon nem volt könnyű dolgunk. Imrének hatalmas életműve van, már Újvidéken nagyon sokat alkotott. A vajdasági településen saját műtermet kapott a várostól, kiállításai voltak, és számtalan festményt adott el. Szabad művészként élt.

Látható a kiállításon is az a kép, amelyen a péterváradi várat örökítette meg. Ő volt az egyik olyan művész, akinek a vár pincéjében műterme lehetett” – emlékezett vissza Edit, akit olvasóink is ismerhetnek az Érdi Újság hasábjairól: a helyi lapnak évtizedeken át volt tudósítója.

A péterváradi vár

Edit felidézte az áttelepedés utáni nehéz éveket is. Tárnokon más közeg, más lehetőségek fogadták a férjét, aki a Ritmus áruház dekoratőreként, majd reklámszervezőként dolgozott nyugdíjas koráig, emellett folyamatosan festett.

„Hatalmas mennyiségű festményt hagyott ránk, és még nem volt időnk átválogatni a teljes anyagot. Nagyon sok pasztellképet festett, majd akrilt és olajfestményeket is. Nemcsak Újvidéken és Tárnokon, hanem Berhidán is alkotott, amint sikerült megépítenünk a műtermét. Ekkor új lendületet kapott, nagyon sok képét már itt, a Balatonhoz közeli utolsó otthonunkban festette meg.”

„Mivel korábban a Szepes Gyula Művelődési Központban a nonfiguratív táblaképeiből nyílt kiállítás, most a pasztellképeit helyeztük előtérbe. Előzőleg csak csoportos tárlatokon láthatott tőle a közönség pár ilyen alkotást, önálló kiállítás még nem volt ezekből a festményekből, leszámítva a tavaly novemberi emlékkiállítást” – tette hozzá Edit.

Aki akkor nem tudta megnézni a képeket, most megteheti, hiszen Bálint Imre kiállítása február végéig látható a Topoly utca 2. alatt, február 28-ig szerdánként 17 és 19 óra között, vagy telefonos egyeztetés után más időpontban (telefonszám: 06/20 333 6031).

A megnyitón Horváth István énekelt és zenélt a közönségnek

Mint a megnyitón Szűcs Gábor alpolgármester fogalmazott: ahogy az emlékkiállításon, úgy itt is megcsodálhatjuk könnyed technikáját, a fények ezernyi árnyalatát, a gyors sodrású vizeket, az élénkzöld vegetációt és a színek kavalkádját.

„Mostani tárlata az alkotói életútnak főként az első, impresszionista korszakát idézi fel. A pasztellel megörökített tájképeket, amelyek annyi örömöt okoztak neki, a képeit gyűjtő kiválasztottaknak és kiállításai sok-sok látogatójának” – tette hozzá.

Szűcs Gábor alpolgármester méltatta Bálint Imre képeit és munkásságát

Bálint Imre nagy és kerek életművet hagyott itt, és bár most csak egy szeletét láthatjuk, remélhetőleg lesz alkalom arra, hogy más képeit is láthassuk Érden.

A művész, aki elkötelezetten mutatta be a helyi alkotókat, minden bizonnyal örülne a hírnek, hogy február 15-én tárlat nyílik fiatal érdi és környékbeli alkotók munkáiból a Parkvárosi Közösségi Házban. Aki szeretné megtekinteni a kiállítást, olvassa el ajánlónkat.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email