20230119_kincsek

Már lehet jelentkezni az érdi időutazásra

20230119_kincsek

Már lehet jelentkezni az érdi időutazásra

Településünk múltja elevenedik meg február 22-én, az idegenvezetők világnapján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd tavaly csatlakozott az idegenvezetők világnapja rendezvénysorozatához: az egész napos, Érd történelmi és kulturális emlékein végigkalauzoló programnak nagy sikere volt (itt írtunk róla részletesebben).

Városunk idén is csatlakozik a kezdeményezéshez, amelynek segítségével nemcsak Érd (előttünk még) ismeretlen értékeit ismerhetjük meg, hanem betekintést nyerhetünk a szakképzett idegenvezetők, tárlat- és túravezetők munkájába is.

E szezonnyitó turisztikai programot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozata támogatja több mint két évtizede. Az érdi rendezvényt a Szepes szervezi, megvalósítását helyi intézmények, szervezetek, vállalkozók is segítik: a Csuka Zoltán Városi Könyvtár, a Magyar Földrajzi Múzeum, Kalap És Kerék, valamint a Rétescake Érd.

Fontos, hogy az érdi programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az egyes programok minimum 5 és maximum 25 fővel indulnak.

Mint alább láthatják olvasóink, a programok szoros időrendben követik egymást. A szervezők természetesen biztosítanak elegendő időt azoknak, akik több érdi programra is regisztrálnak, hogy átjussanak egyik helyszínről a másikra (ezek egyébként igen közel vannak egymáshoz, sétatempóban is öt-tíz percre).

erd_foter

És most lássuk, milyen rendezvények lesznek Érden február 22-én, az idegenvezetők világnapján:

Reggel 9-től egyórás látogatáson vehetünk részt a városi könyvtárban (Hivatalnok utca 12.) Annak is érdemes regisztrálnia, aki rendszeres könyvtárlátogató, hiszen ebben az órában megismerkedhetünk Érd múltjával, a helytörténeti állomány segítségével. Láthatunk régi fotókat is, sőt, még egy helytörténeti társasjátékot is kipróbálhatunk.

Aki szívesen részt venne egy érdi időutazáson, itt jelentkezhet: REGISZTRÁLOK A KÖNYVTÁRI PROGRAMRA

10 órától egy másfajta időutazás veszi kezdetét, Bíró Gábor idegenvezető kalauzolásával.

A másfél órás helytörténeti sétán Fülöpvárost járhatják be a résztvevők, akik megtudhatják, mi köze volt Érdhez a Batthyány, a Sina és a Károlyi családnak, hogyan lett Érd a budapesti agglomeráció egyik legnagyobb városa,  milyen klasszikus értékek közegében születnek napjainkban a Street Art alkotások, és azt is, hogy miről mesélnek a Magyar Földrajzi Múzeum kiállított anyagai Érd legrégebbi műemléképületében és kertjében.

A helytörténeti séta a könyvtártól indul (találkozó 9:45-kor), és a Hivatalnok utcából a városközpontot (a múzeumot és az Érdi Galériát érintve) a Diósdi úton végződik, a két vasút közti Rétescake előtt. REGISZTRÁLOK A HELYTÖRTÉNETI SÉTÁRA

Fotó: Balogh Alex

11:30-tól egyórás látogatást tehetünk az Érdi Galériában (Alsó u. 2.), ahol a Téli Tárlat című kiállításba merülhetnek el az érdeklődők, múzeumpedagógiai feladatlapok segítségével. REGISZTRÁLOK A TÉLI TÁRLAT MEGTEKINTÉSÉRE

Téli Tárlat 2025 (Fotó: Balogh Alex)

Aki még nem látta volna a Duna érdi szakaszán lelt páratlan kincsleletet, az most csapjon le a jó alkalomra, ugyanis 12:30-tól 13:30-ig tárlatvezetés keretében tekinthetjük meg a  Régészeti történetek Érdről – a 280 éve elsüllyedt „kincses” hajó nyomában című időszaki kiállítást.  Az érdeklődőket Lehoczki Zsuzsanna helytörténész-muzeológus kalauzolja majd. REGISZTRÁLOK A MÚZEUMI TÁRLATVEZETÉSRE

A kincses kiállítás mindenkinek tartogat izgalmas pillanatokat (arcív fotó, készítette: Czere Bálint)

Fotó: ÉrdMost archív (Balogh Alex, Czere Bálint). Kiemelt fotónk a kincses kiállítás megnyitója alkalmából készült.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email