Lejátszotta idei első tétmérkőzését az Érdi Férfi Kézilabda Sportegyesület. A Pest vármegyei bajnokság másodosztályában a Hatvan látogatott a Treff Sportközpontba. A mérkőzést megelőzően az Érdi FKSE a tabella negyedik helyén állt, míg a hatvaniak ötödikek voltak. Mindkét csapat 14 pontos volt.
A 12. forduló rangadóját Galambos Gergő gólja nyitotta hazai oldalon, negyedórányi játék után pedig Kovács Leventének és Kovács Balázsnak is köszönhetően 7-3-ra vezetett a pályaválasztó. Az első félidő hajrájában, 10-9-nél felzárkóztak a vendégek, de egyenlíteni nem tudtak. Az utolsó percekben Erdősi Balázs mellett Galambos Gergő és Kovács Balázs is betalált, kialakítva a 13-9-es félidei eredményt.

A második félidőt is jól kezdte Váraljai Ádám vezetőedző csapata, a 37. percben már 17-11-re ment a házigazda. A 49. percben négy gólra csökkent az érdi fór, de a végjátékban ismét nőtt a különbség. Az Érdi FKSE végül nyolc góllal, 29-21-re győzött és begyűjtötte a két bajnoki pontot.
„Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, azt kaptuk amire készültünk! Az elmúlt edzéseken a védekezésen volt a hangsúly, hogy megtudjuk fékezni a vendégcsapatot, ami jól sikerült, hiszen az első félidőben, a 17. percben mindössze három kapott gólnál jártunk. Sajnos azért ez a támadójáték rovására is ment, hiszen a védekezésbe több energiát fektettünk, de mindenki küzdött, csúszott-mászott a társáért. Külön öröm, hogy az egymás elleni mérlegünk is így jobb egy esetleges pontazonosság esetén“
— értékelt Váraljai Ádám vezetőedző.
Férfi kézilabda Pest vármegyei bajnokság II. osztály, 12. forduló
Érdi FKSE – FC Hatvan Kézilabda 29-21 (13-9)
Érdi gólok: Erdősi 7, Kovács L. 6, Kovács D., Kovács B. 5-5, Galambos 4, Szecsei, Tóth B. 1-1.
Az Érdi FKSE továbbra is negyedik helyen áll 16 ponttal, immáron kétpontos előnnyel az ötödik Hatvan előtt.