duna_arad_erd

Érdnél is tetőzött a Duna – videó

duna_arad_erd

Érdnél is tetőzött a Duna – videó

Elkezdődött a folyó lassú apadása, az érdi védekezés sikeresen lezajlott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság mérései szerint szombaton, hajnali 5 órakor tetőzött a Duna Budapesten. A legmagasabb vízállás végül 830 centiméter lett, ami 61 centivel alacsonyabb az eddigi legnagyobb, 2013-as vízállásnál. Az érkező árhullámara Érden is napok óta készültek a szakemberek, mindent megtettek a személy- és vagyonvédelem érdekében. Ófaluban végül 748 centinél megállt a vízszint, onnan már nem emelkedett tovább.

A Beliczay-ház a legkritikusabb időszakban

Egy példaértékű összefogás valósult meg Érden, hiszen a védekezési munkálatokban az érdi tűzoltók, a Vízügy dolgozói, a polgárőrök, hivatali dolgozók, illetve a rendőrség is részt vett, továbbá több érdi vállalkozó a védekezők élelmezéséhez ajánlotta fel önzetlen segítségét.

Felkészülten várták az árhullámot, hiszen a raktárakban négyezer homokzsák volt előkészítve, amelyeket folyamatosan töltöttek, ahogy azt az aktuális helyzet megkívánta. A város fokozott figyelmet fordított a Molnár utcára és a gáton belül található Beliczay-házra is. Egy veszélyhelyzeti telefonszám is a lakosság rendelkezésére állt az elmúlt napokban, amelyen bárki kérhetett segítséget az árvíz okozta veszélyek miatt.

Egyéb intézkedésekre is szükség volt, hiszen az első napokban rengetegen nézték meg az áradó Dunát Ófaluban, ami már az ott lakókat is zavarta. Ezért az önkormányzat a Molnár utcát és a Szent Mihály teret ideiglenesen lezárta a forgalom elől, ahová csak az ott lakók hajthatnak be.

A Városrendészet munkatársai, amíg a helyzet megkívánja, ott állnak a Termál Hotel parkolójánál, a Molnár utca elejénél és a templomhoz vezető kis utcánál is, hogy biztosítsák a helyiek nyugalmát, illetve megakadályozzák a lejutást a Dunához.

Lezárás a Molnár utcában

Árvíz idején nemcsak a magunk védelmére, hanem az ártérben élő állatok biztonságára is gondolni kell. Csőzik Lászó polgármester nem utolsósorban ezért is kérte az érdieket, hogy a vadak nyugalma, valamint a biztonság miatt, ne sétáljanak a gáton, a Téglagyár környékén, a Sánc-hegy lábánál.

Ezt sokan megfogadták és szerencsére nem történt baleset, így nem alakult ki hasonló helyzet, mint Tahitótfalunál, ahol egy embert kellett kimenteni az áradó Dunából. Mindössze ijedtség miatt két őz rekedt a Termál Hotel mögötti területen, az állatok végül szerencsésen maguktól kiszabadultak.

fotó: ÉrdMost / Csőzik László Facebook

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email