Lassan 500 éve lesz, hogy a mohácsi csatatéren vereséget szenvedett a magyar hadsereg a nagy lendületet vett Oszmán Birodalommal szemben. Mivel ez nem egy szimpla csatavesztés volt, hiszen áldozatul esett az uralkodó és az ország elitjének színe-java, katasztrofális következményekkel járt. A török az ország kiszolgáltatottságát kihasználva 150 évre rabigába ejtette a magyar királyságot.

A Mohácsra zarándokló bringás ötösből Érd határán túl majd hármas lesz, aztán hol földuzzad, hol megfogyatkozik a létszám, és alighanem csak egy kétfős kemény mag tekeri végig a közel 200 kilométert a 36 fokos hőségben. Amihez, lássuk be, nem kis elszántság kell. A szervező Kalandos Küldetés mögött álló Süle Zsoltról Érd tudja, hogy minden alkalmat megragad, hogy a kerékpározást összekösse valami nemes céllal.

Dr. Négyesi Lajos ezredes hadtörténészről pedig azt lehet tudni, hogy fő kutatási területe a mohácsi csata, és hogy lóval, gyalog és kerékpárral is megtette már ezt az utat számtalanszor. Ők a kétfős kemény mag, akik a 498. évforduló emlékére elvezetik a bringakaravánt Mohácsra. Elkíséri őket egy darabon két képviselő – egy leköszönő és egy frissen megválasztott: Balla Imre és Harmat Ákos -, valamint Bíró Gábor idegenvezető (érdi és nem gurista). Stencinger Norbert történész jelenlétével támogatta az expedíciót.

Aki szerint kedden kevesen indultak útnak Érdről, az gondoljon csak bele, vajon egyszerű-e megválaszolni, mit jelent nekünk Mohács? Mire jó történelmünk egyik legsötétebb fejezetéről gondolkodni, mire jó sebeket fölvakargatni, régi dicsőséget, 498 évvel ezelőtt holt halottakat bolygatni, miközben biciklizünk a hőségben?

A válasz egyszerű:

épp a tragédiákból és a veszteségekből lehetne a legtöbbet tanulni. Ha akarnánk.

Csak hát a történelmet nem tanulságként, inkább önigazolásként szoktuk használni. Így aztán Mohács minden politikai kurzus számára feladja a leckét. Egészen más a tanulsága ugyanis, ha a bimbózó török-magyar kapcsolatok felől nézzük, mint ha a Visegrádi Együttműködés gondolatrendszerében. És megint más, ha a Duna árterében kerekezve értelmet keresünk a múltban.

Mohács nemcsak az országvesztés, de a széthúzás, árulás szinonimájává is vált. Hogy jogosan-e, arra még közel 500 év után sincsenek egyszerű válaszok, de erre a kérdésre a zarándoklat után még visszatérünk.

Mindenesetre sokat elárul, hogy – miként Négyesi Lajostól megtudtuk -, száz év is kevés volt ahhoz, hogy a csatába induló magyar sereg útvonalát, táborhelyeit megörökítő emléktáblák elkészüljenek. Az ötletet, hogy a pihenőhelyeket táblákkal jelöljék, 1926-ban, a csata 400. évfordulóján a Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatója, Aggházy Kamill vetette föl.

Érd a táblaállításban történetesen élen járt, sőt, nálunk még a csatát kísérő regionális összefogás emlékezetét is emléktáblára vésték. Ófaluban, a római hadiúton, vagyis a mai pincesor alján, az arcát vesztett oroszlános szobor mellett, az Érdi Lengyel Magyar Kulturális Egyesületnek köszönhetően tábla hirdeti, hogy II. Lajos magyar király oldalán többek között a lengyel gyalogság is védte a kereszténységet az iszlám terjeszkedéstől. (Igaz, nem Érdnél csatlakoztak a királyhoz, hanem később.)

Érd tehát az első állomása volt a Budáról 1526. július 20-án az ősi hadiúton haladó, itt még csak kb. 3 ezer fős, majd Mohácsig 25 ezresre duzzadó magyar seregnek, amelynek élén II. Lajos király lovagolt a végzete felé. Érden a király és kísérete Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi kapitány, zalai főispán, országbíró kúriájában szállt meg (erre épült rá később az 1971-ben elbontott kastély) július 20-át követően néhány napig. A feljegyzések szerint itt történt, hogy a király kedvenc fekete lova váratlanul kimúlt, és ezt sokan a tragédia előjeleként értékelték.

Az érdi emléktáblát 1926-ban a mohácsi csata 400 éves évfordulójára állították. A Gellért-hegy lábánál, ahonnan a sereg indult, a mai napig nincs emléktábla, és lehetne még sorolni a településeket, ahol ilyen-olyan helyi megfontolások és töprődések miatt szintén füstbe mentek a tervek – egyelőre. Van még két év az 500. évfordulóig, talán ezek is elkészülnek.

A mohácsi zarándoklat dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész ötlete és szívügye. Ki kerékpárral, ki gyalog, ki lóháton vág neki az útnak, de vannak vízi zarándokok is. A cél az, mondja, hogy a mohácsi csata 500. évfordulójára, 2026-ra kitaposott, jól bejáratott zarándokút legyen Buda és Mohács között.

Hogy kinek mit adott ez a csaknem 200 kilométeres zarándoklat, és miért fontos emlékezni rá, hogy 498 évvel ezelőtt más irányt vett az ország, lesodródva az útról, amelyen addig járt, azt hazatértük után megkérdezzük a kemény magtól.