patkany4_230309

Elszaporodtak a patkányok Érden

patkany4_230309

Elszaporodtak a patkányok Érden

A vasúti töltéseken és az elhagyott telkeken hemzsegnek a kártevők.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jelentősen megnőtt Érden a patkányok száma. Foghatnánk a száraz, meleg időjárásra (az állatok beljebb szorulnak, és egyre közelebb jönnek az emberhez, hogy élelemhez jussanak), de jelen esetben az ok prózaibb: sok Érden az elhagyatott, elhanyagolt telek, ahol ezek a rágcsálók meg tudnak telepedni, és ahol nagyon jól érzik magukat.

„Nehéz ellenük bármit is tenni, mert nem mehetünk be a telekre” – mondta az ÉrdMostnak az önkormányzat által megbízott, rágcsálóirtással foglalkozó cég vezetője. Reisinger Mátyás hozzátette: ha minden kötél szakad, a közegészségügyi hatóság segítségét kérik ilyen esetekben, mert ők biztosíthatják a bejutást.

„Sajnos, gyakori, hogy a tulajdonost nem tudjuk elérni, sőt, még az ingatlannyilvántartásból sem egyértelmű, hogy kit kell felszólítani arra, hogy tartsa rendben a telket” – hangsúlyozta Reisinger Mátyás.

A vasúti töltések, illetve a MÁV-állomások környékén is elszaporodtak a patkányok.

„A MÁV a kártevőirtást saját megbízottjával végzi, velünk nem egyeztetve. Több olyan helyet is találtunk, ahol a töltés tele van patkánnyal. A rágcsálók pedig innen bejönnek a lakott területekre, hiszen csak ott lelnek élelmet. Tökéletes a szétdobált ételmaradék is, amit a pályaudvarokon találnak” – jegyezte meg a szakember.

Ahol állatot tartanak, ott is megjelenhetnek a patkányok. Megtelepedésüket, elszaporodásukat meg kell akadályozni, ami az ingatlan tulajdonosának kötelessége.

A közterületeken elhelyezett patkányetető dobozok is sokat segítenek, de nem pótolják az ingatlanon belüli védekezést, amit mi magunk is megejthetünk a mezőgazdasági boltokban kapható irtószerekkel. Természetesen hívhatunk kártevőirtó szakembert is.

Így fest egy patkányetető doboz

Közterületen a közterület kezelőjének, fenntartójának (elsősorban a települési önkormányzatnak) a feladata a rágcsálók irtása. Itt kizárólag szakértő helyezhet ki irtószert.

Legfontosabb és legegyszerűbb a megelőzés: a lakókörnyezetünket tartsuk rendezetten, a farakást 20-30 cm magasságban tároljuk, ne közvetlenül a földön. Ne hagyjunk a kertünkben fedetlenül állateledelt, szemes terményt, szedjük össze a gyümölcsfákról lehullott termést, a komposztládát és kukákat zárjuk le. Az ingatlanunkon tartsunk rendet, ne tároljunk lomot és más hulladékot.

Ha magánterületen rágcsálót észlelünk, jelentsük be a Pest Vármegyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályánál (email: nepeu.erd@pest.gov.hu tel.: 06-23/354-765, cím: 2030 Érd, Felső u. 39.)

Ha közterületen találkozunk patkánnyal, a Polgármesteri Hivatalnál jelenthetjük, az alábbi felületen:  Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére van lehetőség bejelenteni a jegyzo@erd.hu címen, 06(23)522-300/215-ös melléken, illetve az internetes bejelentő felületen.

Fotó: ÉrdMost archív, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet Sebészeti szakrendelés sebészeti járóbeteg asszisztens munkakör betöltésére.
A Czabai-kert tulajdonosa az érdi környezetvédelem kimagasló és megkerülhetetlen személyisége volt.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email