tiboldkiallitasAK

Egy utolsó tánc, ennyi jár nekünk

tiboldkiallitasAK

Egy utolsó tánc, ennyi jár nekünk

Egy igazi lovag különleges festményeiből nyílt kiállítás a Szociális Gondozó Központban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ritkán fordul elő, hogy nem érdi művész mutatkozik a Szociális Gondozó Központ havonta megrendezett kiállításán. Az augusztus 1-jén nyílt tárlat e szempontból kivételes: Tibold Katalin Nagyvenyimen él. Az is ritka, hogy olyan alkotó műveit csodálhassuk meg, akit lovaggá ütöttek, márpedig Katalint tavaly márciusban a Római Sas Lovagrend lovagjává fogadták.

A rend célja, hogy a világot jobbá, szebbé tegye, és Katalint a művészet területén végzett munkájának köszönhetően bizonyult méltónak e kitüntetésre. Mint mondta,  nagy öröm számára, hogy Érden állíthat ki, és az is, hogy a Szociális Gondozó Központnak adományozhatja két képét.

„Mindig szerettem rajzolni, ez a családunk körében természetes volt. Művészeti iskolát nem volt lehetőségem végezni. Festeni egyénileg kezdtem, az internet adta
lehetőségek alapján, de időnként látogatom Nógrádi Katalin festőművész kurzusait, akit mentoromnak tekintek.

Először üvegre festettem, majd akrillal, és négy-öt éve már olajjal festek. Életem fő eleme lett az alkotás, ami nagy örömet okoz. Minden téma, és technika érdekel.

Alkotásaim főleg realista stílusban készülnek, de modern, impresszionista, naiv, kubista, absztrakt, expresszív realista, szürrealista stílusban is festettem. Még keresem azt a stílust, ami legjobban közel áll hozzám” – vallja magáról.

Tibold Katalinnak több csoportos és önálló kiállítása volt már, szerepeltek alkotásai magazinokban, antológiákban, e-könyvekben, verseskötetek címlapján. több alkotói társaság, internetes portál tagja.

Képei költőket is megihletnek: eddig négyszáz vers született a festményei alapján. „Nagyon sok képem egy-egy téli pillanatot ábrázol. A tél a tisztaságot, a szépséget, a fehérséget jelképezi. Számomra a tél nem az elmúlás, hanem a megújulásra, a tavaszra való felkészülés” – mondta.

Persze nem csak tájképeket fest. Egy utolsó tánc, ennyi jár nekünk című alkotása például egy idős párt ábrázol, amely egy múzeumi festmény előtt áll.

„Megértem életem javát. Mintha csak a párommal ott állnánk állnánk a kép előtt, és látnánk magunkat fiatalon, amikor még keringőztünk” – tette hozzá.

A kiállítást Szűcs Gábor alpolgármester nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: a tájak, csendéletek és személyek, akik visszanéznek ránk a farostra festett jelenetekről, valósággal megszólítanak minket.

„Nagyon megkapónak és megnyugtatónak érzem a természet egyszere vad és szelíd vonzását szemléltető képeit. A magányos női alakjait felvillanyozónak és elgondolkodtatónak.

A tárgyak, virágok, ételek és italok tudatos elrendezését lecsendesítőnek, pihentetőnek. Tibold Katalin egyszerre evilági és mennyei látomásai pontosan azt az örömöt közvetítik, amelyet a festő a készítésük közben érez” – hangsúlyozta.

A kiállításmegnyitót az Alma Latina együttes Katalin képeihez válogatott dalai, valamint érdi diákok szavalatai tették még emlékezetesebbé.

Ha szeretne elmerülni Tibold Katalin világába, látogasson el a Szociális Gondozó Központba augusztus 30-ig szedánként 17-19 óra között. Aki más időpontban érkezne, egyeztessen a 03(20)333-6031-es telefonszámon.

 

Fotó: ÉrdMost/Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email