romics_automata_sorszam

Elkapták a késes férfit, szabadlábon védekezhet

romics_automata_sorszam

Elkapták a késes férfit, szabadlábon védekezhet

A 43 esztendős érdi lakos a szakrendelő betegirányítóját fenyegette meg, két alkalommal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elkapták a rendőrök azt a férfit, aki július 17-és és 18-án késsel fenyegetőzött a Romics betegirányító pultjánál.

Mint korábban megírtuk, a férfi először a pult mögött ülő munkatársat szidalmazta, majd előhúzott egy kést, és azzal hadonászott. A portás kivezette az épületből, ám másnap reggel visszatért, és ismét előkerült a zsebéből a szúrószerszám.

Az Érdi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint először fordult elő, hogy bárki is késsel fenyegette meg egy érdi intézmény dolgozóját, ha az elmúlt pár évet nézzük.

A Romicsban a Covid idején egy férfi rátámadt az intézmény orvosigazgatójára, mert munkaalkalmassági vizsgálatot szeretett volna csináltatni, ami akkor nem volt elvégezhető. Azóta sem történt hasonló.

Az intézmény a mostani késes incidens után feljelentést tett a rendőrségen, az érdi nyomozók pedig az adatgyűjtés során olyan információra bukkantak, ami alapján könnyen beazonosították az illetőt.

Mint az Érdi Rendőrkapitányságtól megtudtuk, a férfi negyvenhárom esztendős és érdi lakos. Miután elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki. A büntetőeljárás folyamatban van, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A férfi szabadlábon védekezhet.

Fotó: ÉrdMost archív, Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email