romics_automata_sorszam

Késsel fenyegetőzött az érdi szakrendelőben

romics_automata_sorszam

Késsel fenyegetőzött az érdi szakrendelőben

Szidalmazta a betegirányításon dolgozó hölgyet, majd kést rántott egy fiatal férfi. Kivezették, de másnap visszatért.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nagy ijedtséget okozott a minap egy fiatal férfi a Romics betegirányításánál: először szidalmazta a pult mögött ülő munkatársat, majd előhúzott egy kést és azzal hadonászott.  A betegirányításnál dolgozó hölgy telefonon a portás segítségét kérte, aki azonnal kivezette az illetőt.

Ez július 17-én délután történt. A férfi másnap kora reggel visszatért, és megismétlődött az előző esti eset.

Az alábbi felvételen ha nem is tisztán, de azért kivehető a férfi alakja, ahogy a kezében tart egy hegyes eszközt.

Fotó: police.hu

A Romics főigazgatója feljelentést tett a 30 év körüli férfi ellen, az Érdi Rendőrkapitányság pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Bárány Zsolt főigazgató az ÉrdMostnak elmondta: hivatalba lépése, azaz 2018 óta egyetlen egyszer történt meg, hogy a szakrendelő munkatársát valaki fizikailag bántalmazta: a Covid ideje alatt egy férfi rátámadt az intézmény orvosigazgatójára, mert munkaalkalmassági vizsgálatot szeretett volna csináltatni, ami akkor nem volt elvégezhető (itt írtunk az esetről).

Fotó: police.hu, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email