Idén is lesz halászléparti a Dunánál

Idén is lesz halászléparti a Dunánál

Az érdi horgászok július 21-én rendezik az immár hagyományos családi napot és főzőversenyt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Aki egyszer is ellátogatott az érdi horgászok családi napjára és megkóstolta a hamisítatlan érdi halászlét, az biztos visszalátogat újra, hiszen ez a Duna-parti rendezvény a leghangulatosabb nyári városi programok közé tartozik.

halászléfőző verseny
2023. A zsűri, munka közben. Komoly tesztelés után döntöttek a halászléfőző verseny győzteseiről (Archív, Koncz Tamás)

A bográcsokban halászlé rotyog, szól a zene, a gyerekek rohangálnak, játszanak, óvatosan tapicskolnak a víz szélén, a felnőttek pedig az árnyékban hűsölve várják az eredményhirdetést, hogy aztán ők is nekiláthassanak „zsűrizni”, azaz megkóstolni azt a halászlét, amit a verseny tavalyi nyertese főzött, és amiből mindenki kap egy jó nagy tányérral.

2023. A várakozás pillanatai (archív, Koncz Tamás)

Mint Berényi Zsókától, a horgászegyesület elnökétől megtudtuk, idén 120-150 adag halászlével készülnek, természetesen azon felül, amit a versenyre nevezők főznek. Aki látogatóként jönne, az a 2500 forintos belépőért egy tányér halászlevet kap, kenyérrel. (A Teleki sulival nagyon jó az egyesület kapcsolata, kölcsönösen segítik egymást, így Teleki-pólóban érkező gyerekek kedvezményt kapnak.)

Várják azokat is, akik szeretnének indulni a versenyen: a háromfős csapatok július 18-ig nevezhetnek.

Archív fotó

Zsóka elmondta, hogy idén változnak a verseny feltételei: a halat nem az egyesület által biztosított, hanem hozott alapanyagból készíthetik el a halételt a három-három fős csapatok.

A további részleteket (nevezési módja, díja), illetve a horgász családi nap programjait az alábbi plakáton találják az érdeklődők:

Fotó: ÉrdMost archív, Koncz Tamás

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email