peter_pal_utca

Egyirányú lett a Péter és Pál utca

peter_pal_utca

Egyirányú lett a Péter és Pál utca

Az egyirányúsítás pillanatnyilag három hónapra szól, azután felülvizsgálják, hogy maradjon-e ez a megoldás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy a napokban új közlekedési táblák kerültek ki az Érd-Tusculanum városrészben található Péter és Pál utcákba. Ez persze nem meglepő, hiszen ahogy azt néhány hónapja az ÉrdMost is megírta, az önkormányzat – a környékbeliek panaszára reagálva – egyirányúsítani kívánja a Érd-Tusculanum városrészben található Péter és Pál utcákat.

A lakók azt kifogásolták, hogy az említett utcákban jelentősen megnőtt a gépjárműforgalom, amely mind az autós, mind a gyalogosforgalmat megnehezítette.

Ezért a városvezetés, illetve a szakemberek több alkalommal és módon is egyeztettek az érintett utcákban élőkkel, hogy megoldást találjanak a problémára, majd az a döntés született, hogy egyirányúsítják a két utcát. Csupán egy dolgot nem lehetett akkor még tudni, hogy ez pontosan mikor is fog megtörténni.

László Ferenctől, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, a „kötelező haladási irány egyenesen”, illetve a „behajtani tilos” táblák valóban a minap kerültek ki. Egyúttal hozzátette, a forgalmirend-változás csupán teszt jellegű, három hónap múlva felül fogják vizsgálni, és kiderül, hogy marad-e hosszabb távon is ez verzió.

Fotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email