Ünnepélyes keretek koszorúzták meg május utolsó vasárnapján az érdi és magyarországi hősök emlékművét. Az érd-ófalusi Hősök terén felállított obeliszken az I. és II. világháborúban elesett katonák nevét olvashatjuk.

Az emlékmű ugyanakkor nem csak az ő szenvedésükre, helytállásukra, de a háborúban meggyilkolt, testileg-lelkileg tönkre tett civilekre is emlékeztet.

Az ünnepség, hagyomány szerint a Himnusz közös éneklésével és a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjainak tisztelgésével kezdődött, majd Csőzik László polgármester mondott beszédet.

Csőzik Winston Churchil visszaemlékezését idézte, mely szerint az I. világháború kezdetén különös, harcias hangulat volt a levegőben, és úgy tűnhetett, hogy „a világ már-már szenvedésre vágyik.” Harci láz fűtötte a központi hatalmakat is. A magyar katonák nótázva indultak harcba, mert (II. Vilmos német császár ígérete nyomán) hitték, hogy mire a levelek lehullanak, hazatérnek.

Az eredmény mára ismert: az Osztrák-Magyar Monarchia nyolc millió katonája közül ötmillió veszett oda, tűnt el, rokkant meg a négy éven át tartó öldöklésben. A Magyar Királyság területéről besorozott, közel négymillió katona közül 660 ezer sosem tért már haza, a mai Magyarország területéről pedig minden 5. férfi háborús áldozatnak számított –sorolta az elborzasztó adatokat Csőzik László.

Beszédében kitért megemlékezés kezdeteire is. Az első Hősök Napját Abele Ferenc vezérőrnagy kezdeményezésére rendezték meg, és 1917-re törvénybe iktatták az ünnepnapot. A II. világháború végéig több mint ezer obeliszket, fejfát állítottak Magyarországon, az elhunyt katonák tiszteletére, ám a kommunista diktatúra betiltotta az ünnepséget, amit a rendszerváltásig nem is lehetett megtartani.

Az érdi emlékmű  – Dankó József műve – 1924 augusztusában, közadakozásból készült el, öt évvel előzve meg a fővárosi Hősök terén felállított emlékkövet. Az ófalusi obeliszken kezdetben 127 elesett érdi katona neve szerepelt, A II. világháború azonban további 257 névvel bővítette a gyászos névsort.

Csőzik arra is emlékeztett, hogy ezen a vasárnapon nem csak rájunk emlékezünk, hanem minden olyan civilre –gyerekre és felnőttre –aki a vérgőzös XX. században szenvedtek és haltak meg háborúk, népirtások során. Szinte a számát sem tudjuk, hány érdi vált a holokauszt áldozatává, hány embert hurcoltak el malenkij robotra városunkból 1945 januárjában, mutatott rá a polgármester. Az elesettek és elhurcoltak neve felett pedig ugyanaz a kőbe vésett latin felirat, ugyanaz az igazság áll: Pro Patria – a hazáért kellett meghalniuk.

Csőzik László a jelen és múlt párhuzamaira is felhívta a figyelmet, hiszen az áldozatok sorsa jól jelezheti, hova vezet a központilag hergelt uszítás, gyűlöletkeltés. Csőzik szerint az emberek már akkor is átláttak propagandaüzenetek hazugságain, akkor is elegük volt a háborús retorikából és kényszerintézkedésekből. És persze az sem változott az elmúlt több mint száz év alatt, hogy a felülről gerjesztett konfliktusok árát sosem a hatalmasok fizették meg, hanem a kisemberek, vérrel, könnyel vagy akár teljes életükkel.

A Himnusz szavai igazak: megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. A mi dolgunk pedig az, hogy itt legyünk minden évben, és emlékezzünk a hősökre, a meggyilkoltakra, elhurcoltakra és megnyomorítottakra – emelte ki polgármester – mondjunk el egy fohászt minden háborúság minden magyar áldozatáért, de azért is, hogy ezek az idők ne térjenek vissza, ne legyen harmadik világégés.

Csőzik szerint pedig ehhez az is kell, hogy ne engedjünk az uszításnak és a széthúzást eredményező pártos gondolkodásmódnak. Nekünk kell megmentenünk Magyarországot – a ma hősei pedig nem a katonák, hanem a tanárok, ápolók, szociális munkások és civil aktivisták. Hősök a két kezükkel dolgozó munkások és a közszféra elhivatott tisztségviselői, mert ők viszik előre és tartják meg az országot. Építsünk egy olyan hazát, ahol szabadon, biztonságban és békében élhetünk – ezt várnák tőlünk a régi hősök is, mondta a polgármester.

A beszédet a Lendvai Károly Férfikórus műsora követte, majd Csőzik László polgármester és Szűcs Gábor valamint Tetlák Örs alpolgármesterek helyezték el a város koszorúját az emlékműnél. Ezután következtek a politikai pártok, nemzetiségi önkormányzatok és városi civil szervezetek képviselő is, akik szintén koszorúval tisztelegtek a hősök emléke előtt.