A closeup of a stork standing on its nest with another stork in the background

Még 50 ezer forint kellene a gólyakosárhoz

A closeup of a stork standing on its nest with another stork in the background

Még 50 ezer forint kellene a gólyakosárhoz

Eddig a szükséges összeg kétharmada gyűlt össze az Érd-Ófaluba tervezett mű gólyafészekre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdiek izgatottan várják, hogy idén is visszatérjen a városba Kelep és Kamilla, Érd-Ófalu gólyapárja, akik még 2020 tavaszán néztek ki maguknak egy Arató utcai villanyoszlopot. Az Érd-Óváros Értékőr Civil Társaság pedig szeretne több gólyapárt is látni a településrészen, ezért mindent tőlük telhetőt megtesznek, hogy ösztönözzék a madarakat a letelepülésre.

Ahogy azt az ÉrdMost tavaly megírta, mű gólyafészekre, vagy más néven gólyakosárra gyűjt pénzt a civil társaság, bízván abban, hogy az megtetszik majd a madaraknak, és városunkat választják lakóhelyül.

Mint beszámoltunk róla, a leendő fészek helyét, egy hálózatból kikötött villanyoszlopot már korábban kiszemelték, de a szervezői munka, illetve a szükséges pénz összegyűjtése csak azután következett. Hogy pillanatnyilag miként áll az ügy, arról Mészáros Ildikó, az Érd-Óváros Értékőr Civil Társaság egyik tagja számolt be.

Elmondta, az elmúlt fél évben az áramszolgáltatótól kezdve, a helyi önkormányzaton és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületen át, egészen a Duna–Ipoly Nemzeti Parkig számos szervezettel kapcsolatba került.

Míg legutóbb a dömösi Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetőjével tárgyalt, ami – úgy véli – egyúttal már a különféle egyeztetések közelgő lezárultát is jelzi, hiszen – az áramszolgáltatóval karöltve – ez a szervezet végzi majd a gólyakosár kihelyezését – tette hozzá Mészáros Ildikó.

Mészáros elárulta, a mentőközpont vezetőjétől a fészek pontos felépítését is megismerhette. Eszerint a fém tartóállványra (gólyakosár) egy vesszőből font tálca (fészekalap) kerül, ami lehetővé teszi, hogy a madarak némi igazítás után már el is foglalhassák a műfészket és családalapításhoz kezdjenek. A szakember szerint ha nem így csinálják, akkor elég nagy a kockázata annak, hogy üresen marad a fészekhely.

Viszont ennek megvalósításához a már összegyűjtött 100 ezer forinton túl, további, legalább 50 ezer forintra lenne szükség – hangsúlyozta az értékőrök képviselője. Sőt, az is felmerült, hogy a reménybeli fészket majdan be is kamerázzák, ami természetesen további költségeket is jelentene.

Mindenesetre, aki szeretné, hogy a gólyakosár megteljen élettel, annak az alábbi számlaszámra várják az felajánlását.

10403136-50526874-52771007 K&H Bank, Érdi Német Kultúr Egyesület

A közleményben tüntessék fel a „GÓLYA” szót. Aki pedig névtelenül szeretne adakozni, az az „ANONIM” szót is írja bele a közleménybe.

Egyébként, hogy manapság miért számít egyre különlegesebb látványnak egy gólyafészek, az – többek közt – kiderül egy másik érdi gólyapár, Kamilla és Kelep történetéből is.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email