kutya_etet

Rejtélyes mérgezés vagy ostoba ajándék?

kutya_etet

Rejtélyes mérgezés vagy ostoba ajándék?

Jó lesz vigyázni az érdligeti kutyákra, nem egy kertben találtak mostanában ismeretlen eredetű csontot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elgondolkodtató esetról számolt be egy érdligeti kutyás gazdi az egyik helyi közösségi oldalon. Nem először talált csontokat a kertjében. „A kapu közelében, a ház és a kerítés között hevertek, pont azon a részen, ahová nem lát rá a térfigyelő kameránk. Az első alkalommal a feleségem találta meg a csontokat, és mivel a kuka közelében voltak, azt hitte, kiszóródtak valahogy, amikor vitte ki a szemetet. Most azonban újra megtörtént a dolog. Valaki láthatóan késsel fejtette le a csontokról a húst, állat harapásnyoma nem látszik rajtuk, így feltételezem: bedobták” – mondta az ÉrdMostnak D. József, aki már meg is tette a rendőrségi feljelentést az ügyben, és úgy állította a kameráját, hogy ezt a kertszakaszt is figyelje.

„Szerencsére jólnevelt kutyáink vannak, nem nyúltak az idegen ételhez. Én viszont eltettem a csontot. Felvetődött bennem, hogy megnézetem magánúton, találnak-e rajta valamilyen vegyi anyagot. És az is lehet, hogy a rendőrség is hasznát veszi a vizsgálathoz” – mondta az érdligeti lakos, aki úgy tudja, a környéken más is talált csontot a kertjében.

„Nem értem ezt az egészet. A mi kutyáink nem tomboló fenevadak, hanem kedves, nyugodt állatok, ráadásul nem a kertben, hanem a házban laknak. Ha valaki kedveskedni akart a csonttal, akkor sajnos nem jól tette, mert szárnyascsontot nem szabad a kutyának adni. Aki egy kicsit is ért az állatokhoz, az tudja” – tette hozzá József.

Hédi és Jamie jól nevelt Border Collie-k, nem eszik meg az idegen kéztől kapott ételt, csontot

„Sajnos, több mérgezéses esetről is hallottam már Érden” – mondta érdeklődésünkre Böjtös Andrea, a Sirius Alapítvány elnöke. Érd állatmenhelyének vezetője sajnos nem optimista: „A rendőrség akkor tud bármit is kezdeni az esettel, ha vannak szemtanúk, vagy kamerafelvétel. Még nem hallottam olyan esetről, hogy sikerült volna elkapni az elkövetőt. Olyan ez, mint a macskamérgezés: ha a bűncselekmény ténye bizonyítható is, a tettest soha nem lehet kézre keríteni” – mondta Andrea.

József bízik abban, hogy összefogással, odafigyeléssel meg lehet előzni, hogy valóban tragédia történjen.

A csont, amit bedobtak a kutyáknak a kertbe

Ami bármikor bekövetkezhet, ha nem sikerül megtalálni azt, aki csontokat dobál be a kutyáknak. Neki várhatóan a rendőrséggel is el kell majd elszámolnia azzal, miért etet idegen, láthatóan jól tartott kutyákat csirkecsonttal.

Foltó: D. József / freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email