ingatlanbalhé

Hajléktalan lakott a luxusingatlan pincéjében

ingatlanbalhé

Hajléktalan lakott a luxusingatlan pincéjében

A házfoglalók elhagyták az épületet, a rendőröket és az elektromos szolgáltató szakembereit is meglepte, amit láttak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Továbbra is körözik az érdi ingatlanbotrányban érintett család két tagját, akik ellen garázdaság vétsége miatt van érvényben elfogatóparancs.

Ahogy azt az ÉrdMoston korábban megírtuk, Szabó Károly vállalkozó tavaly tavasszal vett Érden ingatlant közel 200 millió forintért, de beköltözni azóta sem tudott, hiszen az eladók nem hagyják el a házat. Az új tulajdonost hetekkel ezelőtt baltával kergették el az ingatlantól, néhány napja pedig a vállalkozó által bérelt őröket bántalmazták a házfoglalók.

A Blikk a legutóbbi cikkében azt írja, hogy a rendőrség szerint jelenleg több eljárás is folyik az érdi N. család három tagja, apa, anya és 17 éves fiuk ellen, de idősebb N. László önként jelentkezett a hatóságnál.

A gyanúsítottak korábban az elektromos szolgáltató embereire is rátámadtak, akik szabálytalan áramvételezés miatt kívántak intézkedni az ingatlannál.

„Mivel múlt hét csütörtökön elrendelték az ingatlant jogellenesen birtokló család körözését, és ők elhagyták a házam, szombaton, rendőri közreműködéssel én is és az áramszolgáltató munkatársai is bejutottunk a telekre”

– mondta Szabó Károly tulajdonos.

A szolgáltató szakemberei a vizsgálatok során megállapították az áramlopást, ezt pedig a rendőrség is rögzítette, majd elvágták a vezetéket.

Olyan elektronikai megoldásokra bukkantak az épület alagsorában, amik életveszélyesek. A Blikk szerint tíz év körüli gyermekek is laktak itt, elképesztő, hogy ezzel őket is veszélyeztették.

A rendőrség az alagsorban talált egy hajléktalan férfit, aki a lakók tudtával élt itt, őt bevitték a kapitányságra.

A biztonsági cég, melynek több alkalmazottját a család korábban megtámadta most egy, a rendőrség biztosítása mellett elhelyezett konténerben védi az ingatlant.

A szomszédok alig várják, hogy végre a jogos tulajdonos költözzön a házba, többen állítják, rémálom volt ez a szomszédság.

„Rengeteg támogatást kaptam szomszédoktól, környékbeliektől, hogy mellettem állnak, szeretnének megszabadulni az általam megvásárolt ingatlan lakóinak szomszédságától”

– mesélte a tulajdonos.

Szabó Károly szerint elismerést érdemelnek az érdi rendőrök, akik a hozzájuk eljuttatott bizonyítékok értékelése alapján teljes mellszélességgel biztosították, hogy ebben a birtokvitában az ingatlan tulajdonosa érvényesíthesse a jogait.

fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email