hoviragbeliczayÁK

Lélegzetelállító látványt nyújt a virágba borult Beliczay-sziget

hoviragbeliczayÁK

Lélegzetelállító látványt nyújt a virágba borult Beliczay-sziget

Szokatlanul korán megjelent a tavasz két hírnöke, a csillagvirág és a hóvirág a Duna-parton.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Fehér és lila virágszőnyeg fogadja a Beliczay-szigetre látogatókat. Idén szokatlanul korán kikelt a sziget két emblematikus virága, a hóvirág és csillagvirág. Máskor március elején-közepén bújnak ki a földből, hogy a hosszú, hideg tél után sétára csábítsák az érdieket.

A csillagvirág – ami főleg kékeslila színben virít, de láttunk már a Dunánál fehéret is – hagymás, évelő növény. Magyarországon öt csillagvirág faj él, a legelterjedtebb a ligeti csillagvirág. Ártereken, dombvidékek patakvölgyeiben találhatjuk meg leginkább. A legtöbb faj kora tavasszal virágzik. A vadon élő fajok szinte mind fokozottan védettek.

A csillagvirág természetvédelmi értéke 5000 forint. Tilos kiásni, csokorba szedni. Kicsiny termete miatt értelmetlen cselekedet is lenne. Inkább vigyázzunk rá, illetve arra, hogy el ne tapossuk, ha az erdőben járunk. Szerencsére egyes fajai kertészetekben is kaphatók, így a kertünkbe is kerülhet ebből a kedves növényből.

A hóvirág az amarilliszfélék legismertebb nemzetsége. Több fajtája is van, Magyarországon a kikeleti hóvirág az egyedül őshonos. Ez a hagymás, évelő növény a nyirkos erdők, ligetek, cserjések lakója,  a legkorábban virágzó növények közé tartozik.

Fontos: a kikeleti hóvirág védett növény, természetvédelmi értéke 10 000 forint, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik. Tilos gyökerestül kiásni, letépni, letaposni, más módon kárt tenni benne. Ha mindenáron arra vágyunk, hogy hóvirág díszítse a kertünket, asztalunkat, vásároljunk kertészeti árudákban, ahol olyan fajok kaphatók, amelyek nem esnek oltalom alá.

Aki szeretne többet megtudni ezekről a növénykékről, illetve a Beliczay-sziget növény- és állatvilágáról, az vegyen részt az immár hagyományos csillagvirágtúrán, amit idén március 3-án tart a Kertbarát Kör és érdi lokálpatrióták.

Mint Süle Zsolt, a séta egyik szervezője az ÉrdMostnak elmondta, az idei sétát március 3-án tartják, délelőtt és délután is vezetnek majd egy-egy turnust. A programot a napokban egyeztetik, amint kiderülnek a részletek, az ÉrdMost is hírt ad a csillagvirágtúra részleteiről.

Aki nem szeretne március 3-áig várni, sétáljon le a Duna-partra a Termál Hotel elől induló földúton, majd a Dunánál forduljon balra. A vízzel párhuzamosan futó ösvény mindkét oldalán sűrű foltokban virítanak a kis virágok, sőt, pár száz méter után igazi hóvirágszőnyegben gyönyörködhetnek a látogatók.

 

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email