kozossegi koltsegvetes

Közösen dönthetjük el, mire költsön a város 120 milliót

kozossegi koltsegvetes

Közösen dönthetjük el, mire költsön a város 120 milliót

Most rajtunk, érdi polgárokon a sor, hogy javaslatokat tegyünk, milyen fejlesztések történjenek a városban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érden is bevezetik a közösségi költségvetést. A március elsején induló programban minden 18 év feletti érdi lakos részt vehet.

Az előkészítő szakasz befejeződött, a képviselők megszavazták a projektet, indulhat a megvalósítás. Most rajtunk, érdi polgárokon a sor, hogy javaslatokat tegyünk, milyen fejlesztések történjenek a városban.

Végre nem csak a közösségi oldalakon, illetve a baráti beszélgetések során adhatunk tippeket, cserélhetünk ötleteket, hanem egy olyan fórumon is, amelynek pont az a célja, hogy a lakossági kezdeményezéseket összegyűjtse, és a legnépszerűbbeket meg is valósítsa.

A közösségi (avagy részvételi) költségvetésnek az a lényege, hogy a helyi közösség közvetlenül dönthessen környezete fejlesztéséről, hogy a lakosság ne csak a választott képviselőkön keresztül gyakorolja a demokrácia intézményét.

A modell a brazil Porto Alegre városából származik, és az elmúlt évtizedekben világszerte elterjedt. Magyarországon is egyre több önkormányzatnál honosodott meg a gyakorlat.

Érden hosszú és részletes előkészítő munka után most indulhat meg a közösségi költségvetés programja az alábbi lépésekben:

A lakosok március 1. és május 31. között javaslatot tesznek az általuk fontosnak gondolt fejlesztésekre. Ezeket a polgármesteri hivatal augusztus 31-ig feldolgozza, és kiválasztja azokat, amelyek megfelelnek a kiírásnak és meg is valósíthatóak. A lakosság november 30-áig szavazhat a javaslatokra (minden nagykorú érdi polgárnak 3 voksa van). Ezt követően kezdődhet meg a legtöbb szavazatot elnyert projektek kivitelezése.

De mégis milyen javaslat várnak tőlünk? Olyat, ami a közösség érdekét szolgálja, egyszeri beruházással megvalósítható, nem igényel folyamatos fenntartást, és nem tartozik az önkormányzat kötelező feladatai közé.

Ne tegyünk javaslatot eseményre (bármilyen közönségcsalogató is az), mert a cél az, hogy amit így létrehoznak, az sokáig élvezhető legyen. Az is lényeges, hogy javaslatunk megvalósítása ne legyen a közösségi költségvetés keretének 30 százalékánál drágább.

Remek, kiáltanak fel most sokan, az utcánk aszfaltozása pont belefér! „Sajnos nem: a közösségi költségvetés nem a közlekedési infrastruktúra kialakítására vagy fenntartására irányul, és nem elromlott dolgok megjavításáról szól.

Ezért utak, járdák aszfaltozása, karbantartása nem szerepelhet a célok között. De egy zebra felfestése már beleférhet” – tudtuk meg Balla Imre képviselőtől (Szövetség Érdért frakció), a közösségi költségvetés programjának egyik kidolgozójától.

Balla Imre képviselő (Szövetség Érdért frakció)

Még mi fér bele? Tehetünk javaslatot például biciklitároló kialakítására, egy új eszköz vagy napvitorla kihelyezésére a kedvenc játszóterünkön, vagy mondjuk arra, hogy alakítsanak ki közösségi kertet vagy kutyafuttatót egy városi területen.

Balla Imre úgy véli, az érdiek nagyon kreatívak lesznek. „Sok meglepetésre számítok. Nincs olyan, hogy rossz ötlet, bármit fel lehet vetni. Persze, az lehet, hogy nem tudjuk megvalósítani. Sok közösségi költségvetést megnéztem, és igencsak meglepő javaslatok születtek, a hajléktalan-probléma megoldásától a közösségi ház tetejének beültetéséig.”

Budapesten érkezett javaslat közvécék, ivókutak kialakítására, ingyenes sportolási lehetőség biztosítására, legális graffitifal létrehozására, felnőtt autista szabadidőközpont nyitására, hogy csak pár ötletet soroljunk.

„A közösségi költségvetés előnye, hogy a lakók városi szinten tudnak gondolkozni. Míg a képviselői keret terhére csak a saját választókerületükben tehettek javaslatokat, most egész Érd területén. És lehet, hogy egy tusculanumi lakosnak fontosabb, hogy Érd alsón biciklitárolót alakítsanak ki, mert azzal jár a vonathoz, mint annak, aki a vasútállomás környékén lakik” – mutatott rá Balla Imre.

A legjobb az egészben, hogy a javaslat és a döntés joga a lakosoké. Az önkormányzat persze szelektál, hiszen a szakszerű előválogatásra szükség van annak érdekében, hogy felelősen költsék el a köz pénzét.

Lakossági fórumokat is rendeznek, ahol mi, érdiek jobban megismerhetjük a projekteket, kérdezhetünk, sőt, akár kisebb módosításokat is kérhetünk. Így valóban részesei lehetünk a teljes folyamatnak.

Hogy hány javaslat érkezik majd, arra persze még tippelni sem lehet, de az biztos, hogy lesz olyan, ami bár remek ötlet, mégsem kap elég szavazatot. Ilyenkor sem érdemes elkeseredni: a következő évben újra be lehet nyújtani.

„Még az is lehet, hogy az önkormányzat más forrásból megvalósítja az adott ötletet. Szeretném, ha rugalmasan kezelnénk ezeket a javaslatokat, beépítenénk, eltennénk későbbre, vagy akár pályázati pénzből valósítanák meg őket” – jegyezte meg Balla Imre.

Ez a fázis azonban még messze van, most még csak a projekt indulásánál tartunk. Olvasóink közül sokaknak bizonyára már seregnyi ötlete támadt, és tudni szeretnék, hol és hogyan adhatják le javaslataikat.

Természetesen az online verzió a leggyorsabb és legkörnyezetbarátabb megoldás. Készül a projekthez weblap is, ahol le lehet adni a javaslatokat, követni lehet a határidőket és természetesen meg lehet majd tekinteni az összes anonimizált javaslatot.

Aki inkább a papíralapú megoldást választaná, az az erd.hu-ról töltheti le a sablont, vagy megtalálja kinyomtatva a Polgárok Háza recepcióján, illetve az Érdi Újságból is kivágható lesz majd.

A kitöltött lapokat leadhatjuk:

  • a Polgárok Házában (Alsó u. 3.)
  • a Romicsban (Felső u. 39-41.)
  • a Szepesben (Alsó u. 9.)
  • a Parkvárosi Közösségi Házban (Gépész u. 14.)
  • a Magyar Földrajzi Múzeumban (Budai út 4.)
  • az Érdi Galériában (Alsó u. 2.)
  • a könyvtárban (Hivatalnok u. 12.)
  • az Arénában (Velencei út 39-41.)
  • a Szociális Gondozó Központban (Topoly u. 2.)
  • az ÉTV (Felső u. 2.) és az ÉTH (Alispán u. 2.) ügyfélszolgálatain elhelyezett gyűjtőládákban, március elseje után.

További részletekkel folyamatosan jelentkezünk majd. Addig is, ötletelésre fel!

Fotó: Pixabay, Freepik, Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email