kiajoCZB

A legjobbakat díjazták a VMG-ben

kiajoCZB

A legjobbakat díjazták a VMG-ben

A "Ki a jó" programban akár 200 ezer forintos támogatást is nyerhettek a diákok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kovács István Alapítvány idén is díjazta a legszorgalmasabb, 13. évüket betöltött, középiskolás érdi diákokat, valamint az U23 kajak-kenu mezőny kiemelkedő versenyzőit. A „Ki a jó” program ünnepélyes díjátadást február 12-én tartották a Vörösmarty Mihály Gimnázium dísztermében.

Az alapítványt 2016-ban hozták létre Kovács István unokái, Anita és Zoltán. A névadó a ’60-as évektől kezdve Érden élt, és a város meghatározó személyisége volt, unokái pedig a VMG diákjai voltak.

Az alapítvány elsődleges célja, hogy az Érd középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi, sport-, művészeti és közösségi munkát végző diákokat támogassa, illetve a kajak-kenu sportág országos utánpótlás-versenyzőinek felkészülését hatékonyabbá tegye.

Ahogy az alapító Kovács Zoltán köszöntőjében hangsúlyozta: Kovács István egyszerű ember volt, aki tehetségével és szorgalmával emelkedett ki, és egész életében arra tanította unokáit, hogy a tudásnak, a szorgalomnak és a sportnak nagy értéke van.

 

Aki tíz éven keresztül naponta elhivatottan, órákon át gyakorol, világszínvonalú eredményt érhet el – és ez mindenkire vonatkozik – hangsúlyozta Kovács Zoltán, művészek, tudósok, informatikusok élettörténetéből merítve példákat a „tízéves szabályra”.

Azt kívánta a díjazottaknak, hogy álmaikat, céljaikat tíz éves távlatban is követni tudják, nap mint nap, kemény munkával, és ehhez a család, a felkészítő tanárok, edzők támogatása biztosított legyen.

Mint Kovács Anita elmondta, az alapítvány minden évben jelentős összeggel (ennek maximuma 200 ezer forint/fő) kívánja segíteni a fiatalok oktatását és sportpályafutását. Nem véletlen, hogy ez az elismerés évről évre népszerűbb a diákok körében, idén már 94-en jelentkeztek az alapítvány pályázatára, közülük 33 fiatal tehetséget (8 érdi diákot és 25 sportolót) támogattak. Összesen 3,5 millió forintot osztottak szét a diákok között.

A kuratórium a kiemelkedő eredmények mellett figyelembe vette a pályázó diákok szociális helyzetét is.

A díjak átadásában közreműködött Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó, Szilasné Mészáros Judit, a VMG igazgatója, az alapítvány kuratóriumi tagja, és Csőzik László polgármester.

„Kiemelkedő tehetségű diákok kapták ezt az elismerést. A sikerhez azonban szükség van a szorgalomra és a befektetett munkára is. Nagy büszkeség és öröm, hogy vannak olyan diákok a VMG-ben, akik méltók erre a rangos díjra, amit Kovács István két, szintén VMG-s unokája alapított. Figyelemre méltó, hogy így ápolják a felmenőik emlékét, hálásak a sorsnak, hogy a tanulmányaikkal messzire jutottak, és így kötődnek a régi gimnáziumukhoz” – hangsúlyozta Szilasné Mészáros Judit intézményvezető.

Mint mondta, a diákok olyan célokat tudnak megvalósítani az elnyert összegből, mint egy külföldi tanulmányút, nyelvi kurzus, informatikai eszköz – csupa olyan dolog, amivel a jövőbe fektetnek.

Az ÉrdMost által megkérdezett diákok sportfelszerelést, laptopot, számítógépes alkatrészeket, tabletet szeretnének vásárolni az elnyert összegből. „Ez valóban nagy segítség, nagyon örülök, hogy elnyertem a díjat” – mondta az egyik fiatal sportoló.

A VMG díjazottjai: Balogh Máté, Biró Dóra Anna, Fodor Noémi, Kocsis Boldizsár, Koncsek József, Kovács Marcell, Molnár Frida Barbara, Serflek Levedi Gilgames.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email