fejfajas_no_idojaras_front

Lesznek, akik nem örülnek a hirtelen jött tavasznak

fejfajas_no_idojaras_front

Lesznek, akik nem örülnek a hirtelen jött tavasznak

A legmelegebb órákban 20 fok körül is alakulhat a hőmérséklet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Délelőtt nagyrészt szakadozik, a nap második felében már döntően fátyolfelhős, napos idő valószínű, viszont északon, északkeleten maradhatnak vastagabb felhőkkel borított tájak – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Arrafelé elvétve szemerkélhet az eső. A délnyugati szél nagy területen lesz élénk, amit főként a Dél-Dunántúlon kísérhetnek erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de a tartósabban felhős, szélvédett északkeleti tájakon 10 fok körüli, illetve helyenként néhány fokkal az alatti értékeket is mérhetnek. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.

Országos előrejelzés csütörtök estétől péntek reggelig

Főként fátyolfelhőzet lesz felettünk, de az ország északi felén vastagabb felhőzettel borított tájak is lesznek. Az északi, északkeleti tájakon néhol kisebb eső előfordulhat. A déli, délnyugati szél továbbra is többfelé lesz élénk, helyenként erős széllökések is várhatók.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között várható. Délnyugaton lehet ennél kissé enyhébb, a szélvédettebb nyugati határnál és az Északi-középhegység völgyeiben pedig hidegebb idő.

Orvosmeteorológia

Frontátvonulás nem nehezíti a mindennapjainkat, de az északkeleti tájak fölé hidegebb levegő áramlik a magasban, ezért a hidegfrontokra kifejezetten érzékenyen reagálók tapasztalhatnak fejfájást, migrént, vérnyomás-csökkenést.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email