busz_erd

Márciustól jól járhatnak a megyebérlettel az érdiek

busz_erd

Márciustól jól járhatnak a megyebérlettel az érdiek

Ha sikerrel járnak a kormány és a főváros közti tárgyalások, sokat spórolhatnak majd a megyebérlettel közlekedők.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy azt már megírtuk, március 1-től jelentős változások várhatók a vonat- és buszközlekedésben: megszűnik minden bérlettípus a MÁV és a Volán járatain, csak az ország- és vármegyebérlet marad. Bevezetnek két új jegyet: a vármegye 24-et, ami 990 forintba kerül majd, és a  Magyarország 24-et, ami 4990 forint lesz. Egy vármegyében 990, az országban pedig 4990 forintért lehet közlekedni 24 órán belül az összes MÁV és Volán járaton, átszállásoktól, kilométerektől, illetve az utazás időtartamától és számától függetlenül.

Átalakítják és jelentősen leegyszerűsítik a kedvezmények rendszerét is: a 65 év felettiek mellett a 14 év alattiak is ingyenesen utazhatnak majd, a 14 és 25 év közöttiek pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak (ha nem vesznek ország- vagy vármegyebérletet). Az oktatásban és egészségügyben dolgozóknak, illetve a közalkalmazottaknak korlátlan utazást biztosítanak 50 százalékos kedvezménnyel.

A jelenleg 90 százalékos kedvezménnyel utazóknak (például nagycsaládosok, fogyatékkal élők) ingyenessé teszik a tömegközlekedést, az utazási igazolvánnyal rendelkező nyugdíjasoknak pedig kedvezményes ország- és vármegyebérletet adnak.

További jó hír, hogy az őszi hónapoktól lehetővé teszik a bankkártyás fizetést az összes sárga Volánbuszon, ugyanakkor a készpénzes fizetést 200 forint adminisztrációs díjjal terhelik majd.

Az ország- és vármegyebérletek minden járaton (azaz InterCity is) érvényesek lesznek.

A Telex tudósítása szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd keddi debreceni sajtótájékoztatóján sokakat érintő kérdésről is beszélt:

arról, hogy hogyan kapcsolható be a BKK, illetve a fővárosi tarifarendszer is a közlekedési reformba.

A Budapest-bérlettel kapcsolatban elmondta: a fővárosnak jelenleg tartozása van, így nem tudnak megállapodni. Tett viszont egy új ajánlatot: a minisztérium elfogadja, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet, cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket Budapest határain belül.

A főpolgármester jó iránynak nevezte a közlekedésért felelős miniszter tarifaközösség-ajánlatát, a vármegye- és országbérletek fővárosi elfogadását, illetve a Budapest-bérlet megőrzését kedden a Facebook-oldalán – számolt be róla az MTI.

Karácsony Gergely kijelentette: ha sikerülne megállapodni a bérletek elfogadásáról, valamint a költségek és a bevételek megosztásáról, akkor tovább lehetne lépni az egységes agglomerációs közösségi közlekedési rendszer kiépítése felé, azaz hogy „gyakorlatilag egy regionális BKK-t” hozzanak létre, amely „nemcsak Budapestet, hanem az egész közép-magyarországi régiót szolgálja”.

A változások az érdieket is kiemelten érintik, hiszen nagyon sok az ingázó a munkavállalók és a diákok körében is. Csőzik László polgármester a miniszteri bejelentésre reagálva közölte: jónak tartja az irányt és üdvözli Lázár János döntését. Annál is inkább, mert városvezetőként hónapokkal ezelőtt szorgalmazta a MÁV-Volán-BKK-bérletrendszer egységesítését az agglomerációban és a fővárosban.

Csőzik László most nyilvánosságra hozta azt a levelet, amit még tavaly júniusban küldött Lázár Jánosnak. Ebben javaslatot tett arra, hogy az érdiek és az agglomeráció lakói egyetlen bérlettel utazhassanak a volánbuszokon, a vonaton és a BKK járatain. Ez csökkentené a munkába, iskolába járás költségeit, havonta 6-10 ezer forintos megtakarítást jelentene tízezreknek – mutatott rá.

„Tavaly júliusban – amikor vármegyebérlet bevezetése után az állam szétválasztotta a helyi és a távolsági közlekedést Érden – javasoltam Lázár Jánosnak: hadd használhassuk a vármegyebérletet a helyi járatokon is. Ne legyen két eltérő tarifa nálunk sem, hiszen az érdiek egy része a helyközi járatokat is arra használja, hogy a városon belül közlekedjen. Egyben szorgalmaztam azt is: egyezzen meg a Kormány és Budapest arról, hogy a BKK-járatokon is legyen érvényes a vármegyebérlet” – írta Csőzik László.

 

A megtakarításokon túl egyéb szempontok is szólnak a javasolt új rendszer mellett: a kedvezmények  sokakat ösztönöznének arra, hogy hátra hagyják autójukat és tömegközlekedésre váltsanak. Így kisebbek lennének a dugók, kevesebb időt vesztegelnénk a kormány mögött, kevesebb kipufogógáz szennyezné a levegőt – mutatott rá a városvezető a közösségi oldalán.

Posztjában említette az érdi önkormányzat és a Volán közti tárgyalásokat is. „Lázár Jánostól már tavaly pozitív választ kaptam: nincs akadálya annak, hogy valamennyi érdi Volán-járaton elfogadják a vármegyebérletet. Folyamatban van az egyeztetés a helyi buszjáratokat üzemeltető – és a kieső bevételek kompenzálását az önkormányzattól kérő – Volánnal a részletekről.”

Fotó: Balogh Alex, Pixabay, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email