Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a cserbenhagyott nőt

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a cserbenhagyott nőt

A baleset után ugyan kiszállt a kocsiból az autó vezetője, de végül segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Pest vármegyei rendőrök a hivatalos Facebook-oldalukon osztottak meg egy megdöbbentő érdi esetet, amely az Aknász utcában történt a tavalyi év utolsó napjaiban.

Az ominózus nap reggelén egy nyugdíjas gyalogolt az utcában, amikor egy autó hirtelen sávot váltott, nekiment a vizes árkot áthidaló kocsibeálló szélének és elgázolta a gyalogost.

A sofőr kiszállt, odalépett a mozgásképtelen, földön fekvő asszonyhoz, majd bárminemű segítségnyújtás nélkül sarkon fordult és visszaülve a kocsiba elhajtott a helyszínről és kilométerekkel távolabb letette az autót.

A 73 éves nyugdíjast súlyos sérülésekkel, koponya-, borda-, és szeméremcsonttörés gyanújával vitték kórházba. A rendőrök néhány órával később már a sérült autót szemlézték, illetve kihallgatták a sofőrt.

A 20 éves férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsították meg. Vallomása szerint nem érzékelte, hogy elütötte az asszonyt. Azt gondolta, hogy rosszul lett és elesett.

„Bár megviselte a dolog, alig várta, hogy bemehessen a rendőrségre, mert gyötörte a kíváncsiság, mi történt a nővel.”

– olvasható a bejegyzésben.

fotó: PMRFK

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email