idojaras_tel_nap_napszemuveg

Meglepő fordulatot hoz az időjárás

idojaras_tel_nap_napszemuveg

Meglepő fordulatot hoz az időjárás

Reggel még szükség lesz az esernyőre, de utána szinte kitavaszodik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az országos előrejelzés szerint szerdán eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen eső is előfordulhat. Késő délelőttől nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap.

A kialakuló gomolyfelhőkből elszórtan alakulhatnak ki záporok, esetleg egy-egy helyen zivatar is. A délnyugati, déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés szerda estétől csütörtök reggelig

Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan, nagyobb számban az éjszaka második felében várható eső, záporeső. Kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A délnyugati szél több helyen lehet élénk, néhol erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között várható. A szélvédett, kevésbé felhős részeken ennél hidegebb is lehet.

Orvosmeteorológia

Térségünk fölött található hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg- mind a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email