idosekkaracsonyaCZB4

Megasztár-döntős lepte meg az érdi nyugdíjasokat

idosekkaracsonyaCZB4

Megasztár-döntős lepte meg az érdi nyugdíjasokat

Mujahid Zoltán két koncertet is ad a Szepesben, az időseknek szóló karácsonyi gálán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Régi és kedves hagyomány Érden, hogy az időseket karácsonyi műsorral lepi meg a város.

Az Idősügyi Tanács támogatásával idén is megrendezték az ünnepi gálát a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Mivel egy előadásra pillanatok alatt elkelnek a regisztrációs (azaz ingyenes) jegyek, a koncertet két délutánra hirdették meg, így mintegy hétszáz nyugdíjas hallgathatja meg Szécsi Pál örökzöld melódiáit, Mujahid Zoltán előadásában.

Az első koncertet hétfő, a másodikat kedd kora délután adta, illetve adja a Megasztár első szériájának döntőse.

Az időseket Csőzik László polgármester köszöntötte. Mint elmondta, városunkban 16500 idős ember él – minden negyedik érdi lakos 65 év feletti, és minden hatodik érdi nyugdíjas korú.

A városvezető arról beszélt, hogy életünkben milyen fontos szerepet töltenek be felmenőink, az idősek, illetve a családi tradíciók – ilyenkor, karácsonykor is.

„Ez az az időszak, amit a nagyszülők nagyon szeretnek. Nálunk is így van ez, hiszen láthatják az unokákat. Mi is több napra hazamegyünk Bajára ilyenkor, és anyukám nagyon boldog szokott lenni.

Kívánom Önöknek is, hogy érezzék ezt a törődést, szeretet, odafigyelést a közvetlen családtagjaik részéről. Legyen szép karácsonyuk” – búcsúzott Csőzik László, erőt és jó egészséget kívánva az időseknek.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email